A sisterhoodon innen, a féltékenységen túl: női barátság

2
Küldés Kindle-re

Néhány hónapja olvastam Tracy Chevalier: Isten teremtményei című könyvét, és ennek hatására (újra) elgondolkodtam azon, hogyan is működnek a női barátságok, van-e esély egyáltalán közös célok kialakítására.  Saját (természetesen nem reprezentatív) megfigyelésem szerint alapvetően kétfajta hiedelem létezik a nők közötti barátságokról. Sokan gondolják, hogy ezek a kapcsolatok mélyebbek, mint a férfibarátságok: a nők egymás közt mindent meg tudnak beszélni. Mások szerint viszont a nők alapvetően irigyek, féltékenyek egymásra, ezért nem is lehetnek jó barátok. Ha az első megközelítés fedi le jobban a „valóságot”, akkor van esélye annak, hogy összefogjunk egymással, és akár társadalmi szintű változásokat is elérjünk (vagyis létrejöhet a sisterhood); ha a második, akkor felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk a féltékenység ellen.

Chevalier 19. század első felében játszódó regénye nagyon jól bemutatja, mennyi nehézséggel járhat, ha két nő barátkozni szeretne egymással. Az egyik főszereplő, Elizabeth Philpot arisztokrata, Mary Anning pedig egy munkáscsalád tagja: ez a társadalmi különbség már önmagában is megnehezíti, hogy valódi kapcsolat alakuljon ki köztük. Míg az őskövületek gyűjtése Elizabeth számára inkább hobbi, Marynek a pénzkeresés szinte egyetlen lehetséges formája; miközben a tudományos érdeklődés is hajtja. A könyv tehát foglalkozik az osztályok közötti átjárás lehetetlenségével, illetve azzal is, hogy a nőket a társadalom milyen gyakran kényszerítheti rivalizálásba. Ez utóbbi akkor válik leginkább nyilvánvalóvá, amikor Birch ezredes (a környék szinte egyetlen elérhető férfija) egy ideig Mary-vel keresgeti a leleteket. Mindkét nő beleszeret, és féltékenyek lesznek egymásra. Elizabeth „csúnya”, ezért szinte törvényszerű, hogy vénlány marad; de Mary is így jár (valószínűleg „túl okos” a férfiaknak). A két nő csak a regény végén vállalja fel igazán a barátságot: amikor már úgy tűnik, hogy nincs vesztenivalójuk, és mindketten „vénlányok” maradnak. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy előállhat olyan helyzet, amikor két nő már nem jelent egymásnak konkurenciát, és az osztályhelyzetük sem fontos; de ez lényegében csak akkor történt meg, amikor mindketten beletörődtek az egyedüllétbe.

A könyvben megjelenő problémákkal régóta (de véleményem szerint még mindig nem elég kimerítően) foglalkozik a feminista irodalom és a pszichológia is. Emellett az emberek közötti bizalmas kapcsolatokat feltérképező kutatások is szolgálnak néha egy-egy érdekes statisztikai adattal a nők barátságára vonatkozóan. Beauvoir A második nem című könyvében elsősorban az osztályok közötti áthidalhatatlannak tűnő különbségeket hangsúlyozza, Madonna Kolbenschlag a barátkozás nehézségeinek a gyerekkorban keresendő okait, a pszichoanalitikus Verena Kast pedig a problémák mellett a lehetőségekre is rámutat.

Kolbenschlag (1999) szerint a nők már viszonylag korán elidegenednek a női barátságoktól, és ez a folyamat az anyával való kapcsolattal kezdődik. Az anya félelmein keresztül tanuljuk meg, hogy a társadalomban a női léthez csak ambivalens módon lehet viszonyulni: vagyis egyszerre szeretjük és gyűlöljük is saját magunkat, illetve más nőket. Emiatt nehézségekbe ütközik az, hogy nőkkel barátkozzunk, miközben vágyunk is a társaságukra. Beauvoir (1969) úgy látja, hogy a nőknek nincs is lehetőségük az egység képviselésére. Miközben sok csoport (pl. a zsidóság) a közös a múltra alapozhat, és emiatt hasonlóak lehetnek az érdekeik, addig a nők valójában egymástól elszakadva élnek, férfiakkal egy fedél alatt. Különleges kötelék fűzi őket elnyomóikhoz. A magasabb státuszú nők nagyon ragaszkodnak osztálykiváltságaikhoz, ezért láncaikhoz is; emiatt férjeikkel közös érdekeket képviselnek, és nem lehetnek szolidárisak a munkásnőkkel.

Ez utóbbi jól megfigyelhető a regényben, de ha jól körülnézünk, a saját környezetünkben is rengeteg példát találhatunk rá: sok nő, miután „megtalálta az igazit”, már nem tartja fontosnak a korábbi barátságokat, és elsősorban a férje/élettársa mellé áll. Verena Kast (2012) is úgy látja, hogy a párkapcsolatban élő nők nagy része elhanyagolja barátnőit. Azok a nők, akiknek identitása nagymértékben függ a férfi partnertől, nem lehetnek jó barátnők, mert számukra a másik nő vetélytársat jelent: a partnerrel együtt saját létjogosultságukat is elveszítenék. Ugyanakkor a női barátság érzelmi gazdagodást ad és nagyon ösztönző is lehet. Kast sokkal optimistább, mint Beauvoir, és úgy gondolja, hogy a nők egyre szolidárisabbak egymással. Elméletét részben egy kutatásra (100, 19 és 73 év közötti nővel készített interjúra) alapozza, amiben elsősorban a barátságok jellemzőire, minőségére koncentrál. Kiderül, hogy a megkérdezett 30-on aluli nők 36%-a nyíltan vagy öntudatlanul pótanyát is keres a barátnőben, 20% olyan vonásokat, amik az anyjából hiányoztak. A nők többség viszont a baráti kapcsolat segítségével az anyával szerzett tapasztalatait inkább kiegészíteni szeretné, hogy közelebb juthasson saját énjéhez; és nem várja el, hogy a barátnő pótanya legyen. Úgy tűnik, hogy mindig megtaláljuk azt a barátnőt, akire éppen szükségünk van személyiségünk egyes oldalainak továbbfejlesztéséhez.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a férfiak több baráti kapcsolattal rendelkeznek, mint a nők, és megfigyelhetőek társadalmi rétegek közti különbségek is. Utasi Ágnes felmérése (pl. 2002) szerint a nők 47,4%-ának, a férfiak 50,2%-ának van bizalmas barátja. Ennek oka lehet, hogy a férfiak gyakrabban dolgoznak munkahelyen, így több lehetőségük van ismerkedni. A kedvezőbb életfeltételek között élő társadalmi rétegeknek általánosságban nagyobb arányban vannak barátaik: a háztartásbeliek és özvegyi nyugdíjasoknak csak harmadának van jó barátja, és még rosszabb helyzetben vannak a munkahellyel nem rendelkező, gyerekgondozási táppénzt igénybe vevő fiatal anyák. Mivel a nők gyakrabban kerülnek olyan élethelyzetbe, amikor nincs munkahelyük, és nagyobb arányban vállalják magukra az érzelmi háttér megteremtésének szerepét, szükség szerint megfosztják magukat (vagy a társadalmi nyomás megfosztja őket) a barátkozás lehetőségeitől. Az viszont nem derül ki, hogy a magas státuszú nők barátkoznak-e alacsony státuszúakkal, vagy hogy a női barátságokra általánosságban mi jellemző. Egy másik kutatás (Dávid, Albert, 2005) a Tárki Magyar Háztartás Panel 1993-as és 1997-es (ugyanazokkal a résztvevőkkel végzett) vizsgálatát veszi alapul. Ebből kiderül, hogy a barátaikat elveszítők, illetve azok között, akiknek a vizsgált időszakban egyáltalán nem volt barátjuk nagy arányban vannak nők. Magyarországon a nők és férfiak barátainak számát vizsgálva majdnem minden paraméter mentén jelentős különbség figyelhető meg a férfiak javára. A 2000-es Háztartás Monitor szerint a férfiaknak átlagosan 6,9 a nőknek 4,2 barátjuk volt, a férfiak negyedének és a nők harmadának pedig nem volt barátja. Minél jobb anyagi helyzetben van valaki, annál több a barátja és ez a nőkre fokozottan igaz (tehát az alacsonyabb státuszú nők vannak a legrosszabb helyzetben). A különbségek oka a szerzők szerint az lehet, hogy a férfiak barátságai közös tevékenységeken alapulnak, míg a nőkére a magas érzelmi befektetés jellemző, ezért nehezebb is ilyen kapcsolatokat kialakítani, fenntartani. Emellett minél tradicionálisabb egy társadalom, a nők kapcsolatainak annál nagyobb részét teszik ki a rokoni kapcsolatok, és annál kevesebb idő jut barátkozásra.

Összességében tehát az elméletek és az adatok is azt mutatják, hogy nőként kevesebb esélyünk és lehetőségünk van barátkozni, és ennek oka a társadalmi-gazdasági helyzet mellett lelki okokban (elsősorban az anyával való kapcsolat minőségében) is keresendő. De korlátozó tényezők jelenlétében is törekedhetünk arra, hogy pl. ne kizárólag a párkapcsolatunkon keresztül definiáljuk magunkat, és így a női barátságok is lehetőséget adhatnak a kiteljesedésre.

Felhasznált irodalom:

  • Beauvoir, Simone de (1969) A második nem. Gondolat, Budapest.
  • Chevalier, Tracy (2009) Isten teremtményei. Geopen, Budapest.
  • Dávid, Beáta, Albert, Fruzsina (2005) Kit nevez Ön barátnak? Századvég, 38/4, 91-126. o.
  • Kast, Verena (2012) Változás és megújulás. Európa Könyvkiadó, Budapest.
  • Kolbenschlag, Madonna (1999) Búcsúcsók Csipkerózsikának. Csokonai Kiadó, Debrecen.
  • Utasi, Ágnes (2002) A bizalom hálója. Mikrotársadalmi kapcsolatok, szolidaritás. Új Mandátum Kiadó, Budapest.
Hozzászólások betöltése