Az önkéntesség illúziója

3
Küldés Kindle-re

Már a tízes éveim elején örültem volna annak, ha pénzt kereshetek, de nem igazán volt rá lehetőségem. A gyerekmunka ugyanis Magyarországon tilos, diákmunkát is csak 16 éves kortól lehet végezni. Dolgozni akartam, hogy minél előbb elköltözhessek abból a bántalmazó környezetből, amiben éltem, vagy legalább néhány dolgot megvehessek magamnak. Ehelyett az üres üvegeket váltottam vissza. Mégsem gondolom azt, hogy a gyerekmunkát újra legálissá kellene tenni, és azt is nagyon károsnak tartom, hogy sok családban „segítésnek” álcázva akár 6-7 éves gyerekeket is arra kényszerítenek a szüleik, hogy a felnőttekre méretezett feladatokat elvégezzék. Ezért az a kérdés merült fel bennem, hogy azok a „jogvédők”, akik támogatják a prostitúciót, egyetértenének-e a gyerekmunka legalizálásával. Saját történetemet nézve egy általános iskolás munkába állása önkéntesnek is nevezhető. De önkéntesség az, amikor valakit a gazdasági, pszichés körülményei taszítanak egy ilyen döntés felé? A gyerekmunkáról is állíthatjuk azt, hogy nem különbözik a víz- és villanyszereléstől?

A Semmit rólunk, nélkülünk! projekt egy portrésorozattal szeretné „árnyalni” a „szexmunkásokról” alkotott képet. Megvalósítója a prostitúciót támogató Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete, amit már jól ismernek azok, akik a témával foglalkoznak. A szervezet saját elmondása szerint egyenlő bánásmódot, a korlátok megszüntetését, és a dekriminalizálást szeretné elérni. Alapelvük, hogy „a szexmunka kényszerítéstől mentes tranzakció két kölcsönös beleegyezését adó felnőtt között”. Az önkéntességet illusztrálni hivatott prostituáltak között van, akit saját elmondása szerint kiskorától kezdve megaláztak, valakinek a „másságát” nem fogadják el, másokat elhagyott a férje vagy nem támogat a családja, és anyagilag is nagyon nehéz helyzetben vannak. Kérdés, hogy ezek a körülmények mennyire segítik elő az önkéntességet, mennyire jelentenek valódi döntéshelyzetet. A honlap szerint az egyik fő probléma, hogy sokan „magatehetetlen, döntésképtelen személynek” állítják be a prostituáltakat. Szerintem pedig hatalmas különbség van aközött, amikor valakit teljesen inkompetensnek minősítünk, és aközött, amikor megállapítjuk, hogy nem valósulnak meg az önkéntesség feltételei, mert olyan választási helyzetbe került, amibe senkinek sem lett volna szabad kerülnie. A prostitúció feminista ellenzői ez utóbbi (jól alátámasztott) feltételezéssel élnek.

A prostitúcióba való bekerülés egyik ismert pszichés (és egyben társadalmi) közvetett előidézője, hogy az érintettek többségét gyerekkorukban fizikailag, szexuálisan bántalmazták. Egyes adatok szerint 75, mások szerint 95%-ról van szó, ami statisztikailag sem elhanyagolható. Az, hogy a bántalmazó családban felnövő nőknek (és férfiaknak) csak egy része lesz prostituált, még nem jelenti, hogy ők önként választják ezt a „munkát”. Itt jöhet képbe a gazdasági kényszer, az esetleges mintakövetés, illetve hogy ez is egy létező út, ami anyagi biztonsággal kecsegtet. És ez utóbbi feltételezést erősíti mindenki, aki a prostitúció legalizációja mellett lép fel akár azért, mert maga is használó, akár azért, mert így értelmezi az egyéni szabadságjogok védelmezését. Pedig a biztonság, a támogatás minimális szintje nélkül (amiket ezek az emberek nagy valószínűséggel nem kaptak meg sem gyerek- sem felnőttkorukban) nem beszélhetünk valódi szabadságról és választásról. Az sem igazán igazolja az önkéntesség-elméletet, hogy egy kutatás szerint a válaszadók 81,6% kiszállna a prostitúcióból, ha tehetné.

Ahogy a gyerekmunka megtiltása sem oldja meg önmagában a problémákat, úgy természetesen a prostitúcióé sem. A gyerekmunka és a prostitúció ráadásul nem is választható külön egymástól, hiszen nemzetközi kutatások szerint átlagosan 14 évesen válik valaki prostituálttá. Emellett álságos és hazug a tiltás és a legalizálás szembeállítása. A prostitúcióellenes gondolkodás és gyakorlat nem a prostituáltak büntetéséről vagy akár semmibe vételéről szól, hanem nagyon röviden arról, hogy mások testének megvásárlása ne legyen normális, elfogadott és támogatott (vagy megtűrt, szükséges rossz). Az átfogó társadalmi változásoknak fontos része a prostitúcióról szóló diskurzus megváltozása, mert csak akkor tudunk tenni ellene, ha megkérdőjelezzük a létjogosultságát és azt, hogy önkéntes választás eredménye. Ahogy a gyerekmunka ellen hosszú távon többek között a szegénység mérséklésével, a családon belüli erőszak megszüntetésével lehet küzdeni, úgy a prostitúció ellen a veszélyeztetettek védelmével, szociális és pszichés állapotának javításával. És ez nem fog megtörténni addig, amíg ezt a „pályát” kicsit is vonzónak állítják be előtte, bárhogy is védik az érdekeit és veszik figyelembe az akaratát.

3 hozzászólás

  1. cvd2

    “Ahogy a gyerekmunka ellen hosszú távon többek között a szegénység mérséklésével, a családon belüli erőszak megszüntetésével lehet küzdeni, úgy a prostitúció ellen a veszélyeztetettek védelmével, szociális és pszichés állapotának javításával. És ez nem fog megtörténni addig, amíg ezt a „pályát” kicsit is vonzónak állítják be előtte, bárhogy is védik az érdekeit és veszik figyelembe az akaratát.”
    Szerintem pedig a döntéshelyzetben lévők, azaz a vásárlók tudatformálása volna a legfontosabb sarokpont a prostitúció felszámolásában.

    Válasz
    1. Pál Móni Szerző

      Persze, meg össztársadalmi szinten is azt a nézőpontot kellene elfogadottá tenni, ami szerint a prostitúció a női test használata, erőszak. Csak a cikkben nem tértem ki erre, mert nem erről szól elsősorban.

      Válasz
  2. PNG

    Rendkívül fontos és értékes tematizációja a kérdésnek (méghozzá „unisex érvényességgel”), ami idővel majd több folytatást is kívánhat.

    A piackapitalista viszonyok közt a szerződésszerűség diadala és az anything goes féktelensége nem vesz tekintetbe semmilyen szociális előföltételezettséget és kulturális háttérkényszert, így pedig a legnehezebb önmagában az individuális „prostitúciós választások” ellen elméletileg érvelni (vagy legalábbis alapjogi patthelyzetet állít elő az emberi méltóság és az egyéni önrendelkezés anyajogok radikális szószólói között). Ráadásul nincs fényévekre a problémakörtől a munkaviszonyaiban látszólag transzparensebb és garanciálisabb pornóipar és a prostitúció közti széles szürkezóna sem.
    Nem épp feminista szerző, de érdemes Illyés Gyulától idézni, aki számára a (nő)prostituáltak olyan „élőhúsárusok”, akik – kénytelen-kelletlen – „húsuk legékesebb részét” bocsátják áruba, hogy „a megfizetett coitus utálatából” éljenek. Esélyes, hogy metonímikus fogalmazásával rátapintott a lényegre.

    Válasz

Hozzászólás írása

E-mail címedet nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * jelöli.

A hozzászólásokat moderáljuk. Csak elfogadás után jelennek meg.