Az vagy, amit bevonzol-A pozitív gondolkodás kritikája

7
Küldés Kindle-re

Ezoterikus irodalmat, önsegítő könyveket elsősorban nők olvasnak. Ennek oka lehet, hogy a hagyományos nemi szocializáció elsősorban a nőktől várja el a pszichés problémákkal, érzelmekkel való foglalkozást, illetve az anyáktól, feleségektől a kiegyensúlyozott családi légkör megteremtését. A pszichés betegségek a nőket nagyobb arányban érintik, mint a férfiakat; ennek okai főleg szociokulturális, tanulási folyamatokban keresendők. A nők a párkapcsolati változások elindításában is motiváltabbak, míg a férfiak sokszor jól érzik magukat az egyenlőtlen helyzetekben is, főleg, ha ők vannak domináns pozícióban. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy az ezoterikus és önsegítő könyvekben gyakran megjelenő pozitív gondolkodás-ideológia elterjedése olyan jelenség, ami a nőket fokozottan érinti, ezért (és más, később tárgyalandó okok miatt) feministaként fontos foglalkoznunk vele.

Pozitívan gondolkodni látszólag hasznos: segít a túlélésben, ha észrevesszük a dolgok jó oldalát, és sikeresebbek lehetünk, ha hiszünk magunkban. Alaposabban átgondolva viszont több szempontból is problémás lehet: ha azért vagyunk pozitívak, mert figyelmen kívül hagyjuk a negatív érzelmeinket; ha a pozitivitásnak „parancsra” kell működnie; vagy ha magával a pozitív gondolkodásra való törekvéssel több időt töltünk, mint a dolgok megvalósításával. Az önbizalom, az önszeretet, a pozitív szemlélet olyan tulajdonságok vagy személyiségvonások, amelyek ha nem alakultak ki gyerekkorban, csak évekig tartó folyamat, terápiás munka és társas támogatás következményeként tudnak megszületni. Ráadásul gondolatainknak (ezen belül negatív hiedelmeinknek) csak egy kis része tudatos, ezért sem lehet őket egyszerűen ide-oda „kapcsolgatni”. Emiatt eleve kérdéses hatékonyságú minden olyan módszer, ami gyors gondolkodás- illetve viselkedésváltozást ígér, vagy elhiteti velünk, hogy megoldhatjuk a problémáinkat pusztán azzal, ha másképpen látjuk a világot. A pozitív gondolkodást hirdetők közül sokan végletesen leegyszerűsítőek, például megfogalmaznak 12 pontot, amelyek követése rögtön megváltoztatja az életünket. Az útmutatások egy része légből kapott, alaptalan hiedelem (például be tudjuk „vonzani”, amit nagyon szeretnénk; kevesebbszer kellene nem-et mondanunk, esetleg váltsunk át egy idegen nyelvre figyelemelterelés céljából), más részük hasznos tanács (pl. ne másoknak akarjunk megfelelni, szeressük magunkat). De jól megalapozott tanácsokat is hiába olvasgatunk, ha a „módszer” általában abban merül ki, hogy naponta többször kell ismételgetnünk egy szöveget.

Tudományos(abb) megközelítések is léteznek a témában. Az elsősorban buddhista szemléleten alapuló pszichológiai és terápiás irányzat, a mindfulness a tudatos jelenlétre, az ítéletek nélküli elfogadásra épít. Ez nem egyenlő a belenyugvással, és az elmélet szerint ahhoz, hogy változtatni tudjunk bizonyos dolgokon (pl. ki tudjunk lépni egy bántalmazó kapcsolatból), tudatosítani kell, mi történik, mit érzünk (lásd pl. Szondy). A kognitív pszichoterápiás módszerek is úgy segítenek a gondolkodás, majd ezzel együtt a viselkedés megváltoztatásában, hogy az irracionális negatív gondolatok kritikai elemzésében, reális alternatívák megfogalmazásában és kidolgozásában támogatják az egyént, nem abban, hogy maradjon benne romboló helyzetekben és fogadjon el mindent, ami „jön”.

Engem feministaként elsősorban az aggaszt, hogyan hat a pozitív gondolkodás parancsa a bántalmazó kapcsolatban élő nőkre vagy traumatizált gyerekekre, ezért (kissé önkényesen) két szerző gondolataival illusztrálnám a témát. Tepperwein szerint egy kapcsolatban soha nem a partnerünk az oka a gondjainknak, és amit másokban elutasítunk, azt valójában magunkban nem szeretjük. Ha például egy nő rosszul érzi magát azért, mert a párja korlátozza őt, akkor azon kell elgondolkodnia, hogy ő miben korlátozza saját magát vagy a férfit. Tepperwein szerint a világon eleve nem létezik „rossz” és „jó” és nincs olyan, hogy valamit nem tehetünk meg: egyszerűen csak nem akarjuk megtenni. Ezekből az elvekből az következik, hogy pozitív gondolkodással mindent el lehet érni, illetve minden csak rajtunk múlik. Tepperwein úgy is gondolja, hogy módszere, a „mentális tréning” (ami valójában az önmagunkhoz és környezetünkhöz való pozitív viszonyulás, a „múlt elfelejtése”, illetve az autogén tréning kombinációja) univerzális csodaszer. Az irányított affektív imagináció módszerét használó hipnoterapeuta és pszichoanalitikus Vera Peiffer tudományos elméletekre hivatkozva állítja, hogy minél többször ismétlünk el egy üzenetet, annál inkább rögzül bennünk nem tudatos szinten. Többek között a következő tanácsokkal látja el az olvasót: fogadjuk el és szeressük magunkat és a többieket; álljunk ki magunkért; törekedjünk a boldogságra; alakítsuk erősséggé a gyengeségeinket; ne legyünk áldozatok; kerüljük a tagadó formát; használjunk jelen időt; ismételgessük tükör előtt a pozitív gondolatokat. Egy traumatizált, depressziós, vagy bántalmazóval együtt élő ember számára ezek a tanácsok komplex terápiás segítség nélkül, rövid távon megvalósíthatatlanok, így csak bűntudatot keltenek, és tovább rombolják az egyén önbecsülését.

Szerencsére a pozitív gondolkodás ideológiáját már több oldalról is kritizálják. Egy viszonylag új terápiás irányzat, a sématerápia (erről bővebben magyarul itt lehet olvasni) leírja az ún. negativizmus-pesszimizmus sémát, mint olyan kognitív-érzelmi mintázatot, ami sok ember életét befolyásolja. Akire a séma nagyon jellemző, értelemszerűen általában a dolgok negatív oldalára figyel, míg a pozitív aspektusokat minimalizálja, vagy figyelmen kívül hagyja; gyakran fél attól, hogy a dolgok rosszra fordulnak, aggódik, panaszkodik vagy döntésképtelen. A sématerápia kidolgozói szerint a túl optimista, a realitást és a negatív dolgokat tartósan figyelmen kívül hagyó ember valójában ezt a sémát kompenzálja. Tehát a szakemberek egyrészt kifejezik, hogy lelkileg nem egészséges az a működésmód, amit pozitív gondolkodásnak nevezünk, másrészt hogy mind a negatív, mind a szélsőségesen pozitív gondolkodásnak olyan mélyebb okai vannak, mint a gyerek- és serdülőkorban belénk rögzült sémák. A negatív gondolatok kényszeres elkerülésének a szakemberek már nevet is adtak: spiritual bypass-nak nevezik azt a védekezési mechanizmust, amivel az ember (valamilyen spirituális vagy akár pszichológiai módszert használva) eléri, hogy ne foglalkozzon saját pszichés vagy társadalmi realitásával, ne legyen kapcsolatban az érzelmeivel.

A pozitív gondolkodás ideológiájában, ahogy talán már fent is kiderült, nem nehéz felismerni az áldozathibáztató attitűdöt. A szemlélet szerint ugyanis ha egy nőt bántalmaz a párja, akkor azt ő „vonzotta be”. Minden, amit megtapasztalunk az életben, csak „tükör”, ami másokban zavar, az valójában kizárólag a saját hibánkra mutat rá. Mivel csak el kell képzelnünk a céljainkat és képesnek kell hinnünk magunkat arra, hogy elérjük őket (ahogy például Peiffer is állítja), nyilvánvaló, hogy azért nem alakul jól az életünk, mert nem törekedtünk rá eléggé. Nem voltak elég jók a céljaink, nem koncentráltunk elég erősen rájuk, nem gondolkodtunk elég pozitívan. Sokat aggodalmaskodtunk, ami (szintén Peiffer szerint) egyenesen vezetett a negatív események megtörténéséhez. Vagyis alapvetően nem vagyunk elég jók. Egy ilyen megközelítés azért is veszélyes a nőkre nézve, mert egyértelműen benne tartja őket bántalmazó kapcsolatokban, csökkenti az önértékelésüket, könnyen elbizonytalanítja őket saját döntéseikkel kapcsolatban.

A szemlélet ráadásul nemcsak a patriarchátus, hanem a fogyasztói kapitalizmus logikájába is illeszkedik, erősíti azt a nézetet, ami szerint ha nem vagy sikeres, a te hibád, hiszen nem próbálkoztál elég kitartóan. Erről, és még sok érdekes aspektusról ír a feminista Barbara Ehrenreich, aki elsősorban mellrák-túlélőként szembesült a pozitív gondolkodás káros hatásaival. Találkozott olyan nőkkel, akik ajándékként kezelték a rákot; vagy akik azt gondolták, a nőiességük kiteljesítése (ezzel együtt a rengeteg rózsaszín kiegészítő) segít nekik meggyógyulni. Az általa olvasott kutatások szerint az ilyen szemléletű terápia vagy a támogató csoport, a negatív érzelmek (félelem, harag) elutasítása javította ugyan a nők aktuális hangulatát, de a gyógyuláshoz nem járult hozzá. Ennek tudatában Ehrenreich a pozitív pszichológia állításait, miszerint az optimizmus a jobb élet és az egészség kulcsa, is megkérdőjelezi, emellett kiemeli, hogy a pozitív gondolkodás valójában nagyon konzervatív, a status quo-t igazoló, így az egyenlőtlenségekkel, bántalmazással nem foglalkozó ideológia. Ha azt gondoljuk, társadalmi és környezeti közegünk, körülményeink csak kevés szerepet játszanak az életünk alakulásában, nem fogunk küzdeni a társadalmi változásért. Ugyanakkor nem arról van szó, hogy „negatívan” kellene gondolkodnunk: ehelyett a kritikus, reális attitűd jelenthet megoldást. Egy újságíró, Burkeman is érdekes könyvet írt a témáról. Ő már azt is elgondolkodtatónak tartja, miért a boldogságot helyezi szinte az összes önsegítő könyv előtérbe, miközben gyakran pont a görcsös boldogságkeresés miatt érezzük rosszul magunkat. Ehelyett szerinte hasznosabb lenne megtanulni kezelni a bizonytalanságot és elfogadni, ha hibázunk. A pozitív gondolkodás azt a hiedelmet is erősíti, hogy nagy kontrollunk van a világ és mások felett, illetve hogy ez a kontroll egy kívánatos cél. Burkeman szerint inkább a nyugalomra törekvésnek lenne értelme, és ez nem „elfogadást” jelent, hanem szembenézést, változtatást, kognitív szinten az irracionális gondolatok helyettesítését racionálisakkal. Ráadásul a negatív érzelmeink gyakran hasznunkra vannak (pl. gyász, düh), a túlzott céltudatosság pedig csőlátáshoz, a többi alternatíva kizárásához vezethet. A pozitív gondolkodás káros hatásait kutatásokkal is illusztrálja: egy vizsgálatban akinek nem engedték meg, hogy rosszul érezze magát egy negatív esemény miatt, annak több idő kellett a gyógyuláshoz; egy másikban az alacsony önbizalmú emberek annak az állításnak ismételgetésétől, hogy szerethetőek, még rosszabbul érezték magukat.

Mi a teendő akkor, mire törekedjünk pozitív gondolkodás helyett? Az előző bekezdésben ismertetett könyvekben találunk néhány jó választ a kérdésre. Az emberek alapvetően gyerek- és fiatalkori pszichés traumáik hatásai, illetve társadalmi-szociális körülményeik miatt érzik rosszul magukat, szoronganak és depressziósak. A nőket érő mindennapos zaklatás, bántás, elnyomás is társadalmi szintű, nem pedig egyéni, gondolkodásbeli probléma. A negatív/maladaptív gondolat nem ok, hanem következmény, és így is kell kezelnünk. Az irracionális negatív gondolatok reális gondolatokká alakításukban sokat segíthetnek például a kognitív pszichológiai módszerek, a sématerápia. A terápiás folyamatnak része kell legyen a negatív gondolatokhoz kapcsolódó érzelmekkel, emlékekkel való munka is. Nőként társadalmi szinten pedig a mi felelősségünk többek között az, hogy felismerjük saját magunk és más nők valós helyzetét a patriarchális társadalomban, támogassuk és kölcsönösen segítsük egymást a stabil önbecsülés kialakításában, és ne akarjuk senkire rákényszeríteni, hogy ne vegyen tudomást a problémákról, gondolkodjon pozitívan. Azt is fel kell ismerni, hogy nem mindenkinek van minden helyzetben lehetősége változtatni a körülményein. A pozitív gondolkodás vak a privilégiumokra, hamis biztonság- és kontrollérzetet ígér, ezért jobb, ha nem ezt tűzzük ki magunknak elérendő célként.

Felhasznált irodalom:

Burkeman, O. (2013) The antidote. Happiness for people who can’t stand positive thinking. Faber and Faber, London.

Ehrenreich, B. (2009) How positive thinking fooled America and the world. Granta Publications, London.

Peiffer, Vera (2008) Pozitív gondolkodás, Hungalibri Kiadó, Budapest.

Szondy, M. (2012) Megélni a pillanatot. Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája. Kulcslyuk, Budapest.

Tepperwein, K. (2013) Gyógyító kapcsolat. A párkapcsolat és az egészség összefüggései. Édesvíz Kiadó, Budapest.

Young, J. E., Klosko, J. S., Weishaar, M. E. (2006) Schema therapy. A practicioner’s guide. The Guilford Press, New York.

Hozzászólások betöltése