Can we do it? A nők részvétele a politikai aktivizmusban

0
Küldés Kindle-re

Mivel a politikai aktivizmus hagyományosan a férfiak terepe, időszerű a kérdés, vajon a 21. században észlelhető-e ezen a téren jelentős változás. Mennyire vonódnak be a nők a demonstrációk különböző formáiba, és mik lehetnek az okai a magasabb részvételnek, vagy éppen a távolmaradásnak? A jelenleg is zajló, lex CEU- és kormányellenes, illetve civil szervezeteket támogató tüntetések nemi eloszlásáról nincsenek adataink, de a nők részvétele ránézésre jelentősnek tűnik, és női szónokok is szerepet kapnak. Úgy tűnik, a nők az egész világon egyre nagyobb arányban tűnnek fel a politikai, társadalmi mozgalmakban. Vannak, akik bekapcsolódnak az elsősorban nőket megmozgató tüntetésekbe, vagy csatlakoznak azokhoz a megmozdulásokhoz, amiket elsősorban férfiak szerveznek. Mások aktívabb részesei az eseményeknek. Mindezt először néhány jellemző példával illusztrálnám, a teljesség igénye nélkül, majd kitérnék a távolmaradás és a részvétel okaira.

Emlékszünk még az arab tavaszra: a nők olyan mértékben vettek részt a forradalmi eseményekben és váltak láthatóvá, hogy a témáról külön wikipédia szócikk is született. Mivel az internetes aktivizmus hatalmas szerepet játszott a szervezkedésben, rengeteg nő tudott a körülményekhez képest könnyen, szervezőként, újságíróként vagy aktivistaként bekapcsolódni. A tüntetéseken annak ellenére is nagy számban jelentek meg, hogy több országban ugyanúgy ki voltak téve a hatósági erőszaknak, mint a férfitüntetők; illetve a nők ellen elkövetett szexuális erőszak vagy zaklatás is jellemző volt ezeken a megmozdulásokon. Egyiptomban, 2011. decemberében hatalmas női tüntetés zajlott, amelynek apropója a hadsereg erőszakos, nők elleni fellépése volt. A Facebookon és Twitteren szerveződő demonstráció osztályokon és rétegeken átnyúló megmozdulássá tudott válni, amihez férfiak is csatlakoztak, elsősorban a nők védelme céljából. A tüntetők ugyan explicit módon nem fejezték ki, de remélték, hogy aktivizmusuk a nemek egyenlőségére is pozitív hatással lesz. Sajnos a várakozásaik nem teljesültek.

A latin-amerikai mozgalmakban, az antidemokratikus rendszerek elleni harcban a nők a 20. század elejétől viszonylag jelentős részt vállalnak, az emberi jogokat gyakran a nemek közti egyenlőséggel összekapcsolva. Ezekben az országokban a nők helyzete az oktatásban és a gazdaságban az utóbbi időben pozitív irányba változott, de a nők elleni erőszak még mindig komoly probléma. (Érdekes, hogy míg sok latin-amerikai országban bevezették a parlamentben a női kvótát, és 2012-es adatok szerint Nicaraguában 40,2%,  Argentínában 37,4%, Mexikóban 26,2% a női képviselők aránya, addig az abortusz szinte sehol sem legális.) A nők egyenlőségért vagy általános szabadságjogokért küzdenek pl. a chilei ökofeministák, a különböző indián nőmozgalmak vagy a kubai Nők fehérben mozgalom. Beépítik a nemzetközi feminizmus követeléseit, de alapvetően érzékenyebbek a szociális egyenlőtlenségre, mint a nyugat-európai vagy észak-amerikai feministák. A női mozgalmak több latin-amerikai országban elég erősek ahhoz, hogy befolyásolni tudják a politikát, ennek ellenére a nők társadalmi helyzetét egyelőre csak kis mértékben voltak képesek javítani.

Nyugat-Európában és Észak-Amerikában nagy hagyománya van az utcai tömegtüntetéseknek. A legutóbbi, jelentősebb publicitást kapó esemény a 2017. januárjában megszervezett Nők Menete volt. Az USA több városában és világszerte (Budapesten is) százezrek tüntettek Donald Trump beiktatás ellen, többek között a reproduktív jogokért, a nők gazdasági egyenlőségéért és a LMBTQ-emberek mellett. A kérdés az, hogy mi várható ezután, milyen formái lehetnek az ellenállásnak, hiszen a valódi munka akkor kezdődik, amikor a nők visszatérnek a közösségeikbe és beszélgetéseket szerveznek. Érdekes ugyanakkor, hogy míg egyes eseményekről rengeteg tudósítás születik, addig pl. a 2014. októberi hatalmas barcelonai feminista tüntetésről nem számoltak be az angol nyelvű lapok. A demonstráción többezres, nagyrészt nőkből álló tömeg bénította meg a forgalmat, feminista szlogeneket festettek a városfalakra, és hatalmi, gazdasági intézményeket foglaltak el a nőket érintő erőszak és a munkahelyi egyenlőtlenségek ellen tiltakozva.

Magyarországon ma nőket érintő és nők részvételével zajló jelentős demonstrációnak például a One Billion Rising nevű, a nők elleni erőszakot tematizáló mozgalomhoz való csatlakozás nevezhető, amelynek része a Valentin-napi közös tánc. A párkapcsolati erőszakban meggyilkolt nőkre civil szervezetek minden évben a Néma tanúk felvonulással emlékeznek, emellett a nőnap is egyre inkább a tüntetésekről szól. Ha a korábbi évtizedeket nézzük, az 1956-os nőtüntetés különösen érdekes momentumnak nevezhető, több szempontból is. A december 4-ei esemény egyrészt a forradalom egyetlen kollektív női akciója volt, melynek keretében a nők, kezükben egy-egy szál virággal vonultak a Hősök terére, majd az Amerikai Nagykövetség elé. Másrészt az eseményt férfiak szervezték, röplapokon és az Élünk című  illegális újságban szólítva fel elsősorban az anyákat, hogy mutassák ki gyászukat a szovjet megszállás egy hónapos fordulóján, a forradalomban megölt férjeik és gyerekeik emlékére. Így bár a felvonuláson nők vettek részt, az egyenlőséget, a női jogokat nem tematizálták, és az anyaságot hangsúlyozva elsősorban hagyományos női szerepüknek megfelelően, békésen demonstráltak.

Hogyan írható le tehát a nők mozgalmi tevékenysége és mi lehet az oka annak, hogy bár látunk már pozitív tendenciákat, a részvételi arány még mindig elmarad a férfiakétól? A nők korábban, ha be is kapcsolódtak, gyakran elsősorban a háttérmunkát végezték el (pl. szórólapokat gépeltek, takarítottak a megbeszélések után vagy kávét főztek), de szerencsére egyre kevésbé hajlandóak arra, hogy kiszolgáló személyzetként működjenek. Ugyanakkor az aktív szerepvállalást sok esetben objektív és szubjektív tényezők, életkörülmények, sztereotípiák és szocializációs különbségek akadályozzák. Hagyományosan az utca inkább a férfiak terepe, míg az otthon a nőké, és ebből a körből még mindig nehéz kitörni.  A nők még ma is több házimunkát végeznek, mint a férfiak, ezért kevés idejük marad a társadalmi és politikai cselekvésre. A házas nők (valószínűleg amiatt, hogy több embert kell ellátniuk és a munkahely mellett a családba fektetnek rengeteg energiát), kevésbé vesznek részt a különböző demonstrációkban, mint az egyedülálló nők, míg a férfiak esetében nincs ilyen különbség. A nőket emellett az is hátráltatja, hogy nem férnek hozzá olyan mértékben a különböző (pl. pénzügyi) forrásokhoz, mint a férfiak, illetve kevésbé érdekli őket a politika. Ez utóbbinak valószínűleg elsősorban szocializációs okai vannak, hiszen a nőket hagyományosan passzivitásra, magánélet-orientáltságra, a szabályok betartására nevelik.

Ugyanakkor nem feltétlenül igaz, hogy a nők politikai szerepvállalása jelentősen alacsonyabb lenne, mint a férfiaké: inkább az aktivizmus típusa különbözik. A legtöbb kutatás elsősorban a formális szerveződésekben és a szavazásokon való részvételre koncentrál, de egy, 2004-es adatokat vizsgáló, 18 nyugati demokratikus országot összevető vizsgálat árnyalja a képet és sokat segít a megértésben. Míg a nők szívesebben szavaznak és vesznek részt magán-aktivizmusban (petíció aláírása, bojkott, pénz adományozása politikai célokra), mint a férfiak, addig a férfiak a közvetlen kontaktust igénylő aktivizmust (kapcsolatfelvétel politikusokkal, netes fórumokon való részvétel), a kollektív akciókat (demonstráció, politikai jellegű beszélgetések) részesítik előnyben, és nagyobb arányban lépnek be pártokba. A férfiak könnyebben be tudnak kapcsolódni olyan jellegű tevékenységekbe, amelyek több forrást igényelnek, a nők pedig még mindig elsősorban otthonról aktívak, kevésbé ambiciózusak és nem szeretnek előtérbe kerülni.

Szem előtt kell tartanunk, hogy az egyenlőtlenségek nem tűnnek el azzal, ha növekszik a női részvétel a demonstrációkon: ezt a változást ugyanis először lehetővé kell tenni a nők számára. Többek között úgy, hogy különböző eszközökkel (pl. a gyerekfelügyelet megoldása, a házimunka igazságos elosztása) bátorítjuk a nők részvételét. Segíthet, ha már a kislányokat is  a dühük konstruktív kifejezésére, a kritikus gondolkodásra tanítjuk, vagy arra, hogy joguk van a véleménynyilvánításhoz. A tüntetéseken figyelni kell arra, hogy ne kerüljenek túlsúlyba a férfiszónokok, a nőket érintő témák pedig szerves részeivé váljanak minden egyes demonstrációnak. A nők társadalmi aktivitásának növekedése nem nőügy, hanem közös ügy.

Hozzászólások betöltése