De hiszen azt mondja, hogy feminista!

1
Küldés Kindle-re

Sokan ismerünk bántalmazó férfiakat, és a nők nagy része élete során legalább egy rövid ideig él bántalmazó kapcsolatban. A bántalmazókról azt szoktuk gondolni, hogy nyíltan agresszívek és erőszakosak – legalábbis amikor kettesben vannak a párjukkal -, irányítani akarnak, konzervatív nézeteket vallanak a nők és férfiak társadalmi szerepéről,  az ezzel kapcsolatos gondolataikat pedig fel is vállalják. Nincs túl sok ismeretük a nemek egyenlőtlen helyzetéről, vagy ha van is, az elnyomásból származó problémákat nem akarják tudomásul venni; szavakban és tettekben erősen jellemző rájuk az ellenséges, illetve a jóindulatú szexizmus. Vannak azonban bántalmazók, akikre ez a leírás nem illik. Lundy Bancroft az erőszakos és uralkodni vágyó férfiakról szóló, 2015-ben magyarul is megjelent könyvében bemutatja saját tipológiáját, ami alapján könnyen be tudjuk azonosítani a különböző bántalmazói magatartás- és gondolkodásmódokat. Az általa jellemzett bántalmazó férfitípusok egyike az „érzékeny lélek” (Mr. Sensitive).

Az „érzékeny lélek” képes nyíltan beszélni saját érzelmi életéről, lelki sérüléseiről; önsegítő könyveket olvas, pszichológushoz jár, és az így megszerzett – gyakran felületes – tudás alkalmazásával szívesen elemezgeti partnerét vagy másokat. Ebben hasznára válnak azok a népszerű könyvek, amelyek segítenek felismerni és tudatosan használni a nonverbális kommunikáció, a testbeszéd alapvető formáit (lásd pl. Pease: Testbeszéd), felismerni a hazugságot, értelmezni és megtanulni a vonzalom, a másikhoz való közeledés gesztusait. Az „érzékeny lélek” a heteroszexuális kapcsolaton belül elért pozícióját arra használja, hogy a nő mindig az ő traumáival foglalkozzon, az ő érzelmi szükségleteit elégítse ki és ő legyen a középpontban – Bancroft szerint a modern bántalmazó számára egyébként is sokkal fontosabb az érzelmi gondoskodás elnyerése, mint a háztartási szolgáltatások -, emellett a klasszikus bántalmazókhoz hasonlóan néha megfélemlítően is viselkedik. Gyakran vallja magát a nők szövetségesének, (pro)feministának, beépül a női mozgalmakba, ahol természetesen szívesen látják, hiszen a legtöbb aktivista örül annak, hogy egyre többen támogatják a nemek egyenlőségét. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az összes férfi bántalmazó, aki foglalkozik az önismereti fejlődésével, beszélni tud az érzelmeiről vagy támogatja a feminizmust. Tudatosnak lenni, foglalkozni a traumáinkkal egyéni és társadalmi szempontból is alapvető fontosságú, csakúgy, mint megkérdőjelezni és lebontani a hagyományos nemi szerepeket. A probléma azzal van, amikor valaki mindezt nem az elnyomás leépítésére, hanem manipulatív módon saját érdekeinek érvényesítésére használja, és rendszeresen ő vagy az általa behozott témák kerülnek a középpontba akár kapcsolaton, akár tágabb közösségen belül.

Az „érzékeny lélek” nemcsak a partnerét és családját bántalmazza, hanem gyakran közösségeken, társadalmi mozgalmakon belül is megpróbál mások felett hatalmat szerezni. Angolul már létezik egy kifejezés azokra a férfiakra, akik feministának nevezik magukat, miközben tetteikben és gondolkodásukban nem az egyenlőségre törekvés jelenik meg: a „faux feminist” (álfeminista) inkább azért szeretne részt venni a nőmozgalomban, hogy folytathassa és hatékonyabban végezhesse a nők bántalmazását. Természetesen nem minden „érzékeny lélek” vallja magát (pro)feministának vagy vállal aktív szerepet mozgalmakban, illetve nem minden álfeminista férfi bántalmazza a partnerét, de valószínűleg nagy az átfedés a két csoport között. Az álfeminista férfiak is egyenlő bérekért küzdenek, támogatják az abortuszhoz való jogot, elismerően beszélnek a nőkről, de szolidaritásuk valójában csak látszólagos: hatalmi pozícióba akarnak kerülni a feminista szerveződéseken belül, megszabni, mit tegyenek a nők, vagy egyszerűen csak így szeretnének több szexuális kapcsolatot létesíteni. Abban különböznek a valódi feministáktól vagy a profeminista  férfiaktól, hogy csak akkor alkalmazzák a feminista elveket, amikor az nekik kényelmes és ameddig nem kell feladniuk a privilégiumaikat. Például a testszégyenítés elsősorban abban az esetben zavarja őket, amikor az a szép nőket érinti, túlsúlyos nőkkel kapcsolatban nem feltétlenül; az abortusz támogatása azért fontos nekik, hogy beleszólhassanak a barátnőjük döntésébe. Nem képesek vagy nem akarják beleélni magukat a nők helyzetébe, és nem értik, hogy léteznek olyan mechanizmusok a patriarchátus rendszerében, amelyeket csak a nők látnak át. Gyakran nem hallgatják meg a nők véleményét, nem kíváncsiak tapasztalataikra, nem törődnek velük, ennek ellenére még az is előfordul, hogy ők vezetnek női mozgalmakat. Azt hangsúlyozzák, hogy a férfiaknak is ugyanolyan rossz patriarchátusban élni, mint a nőknek. Olyan férfiakat is találunk köztük, akik gendertanulmányokat oktatva, pozíciójukat kihasználva találnak szexuális partnereket; vagy néhány feminista könyv elolvasása után feljogosítva érzik magukat arra, hogy ők mondják meg a nőknek, mit jelent elnyomva lenni.

Az érzékeny férfiakkal, a „szelíd maszkulinitással” (lásd: Connell) kapcsolatban már születőben van a feminista szempontú kritika, ami azon alapul, hogy a férfiak felszabadítása – a kiváltságokról való lemondás és a viselkedés, illetve gondolkodás teljes változása nélkül –modernizálja a patriarchátust, ahelyett, hogy alapjaiban megváltoztatná. Magyarországon valószínűleg még marginális jelentőségű a probléma, hiszen az antifeministák és konzervatív gondolkodású emberek aránya sokkal magasabb, mint a feministáké vagy a magukat profeministáknak valló férfiaké. A „klasszikus” bántalmazó magatartás is lényegesen gyakrabban fordulhat elő, mint az „érzékeny lélek”-re jellemző viselkedésmód. Ugyanakkor más ideológiák vonatkozásában rendszeresen találkozhatunk azzal a jelenséggel, amikor valaki elsősorban saját hatalmi céljai érdekében válik egy csoport tagjává, mutat egyetértést a tagok elveivel. Ahogy a feminizmus – legalábbis annak mainstream, erejétől megfosztott változata – egyre inkább népszerűvé válik, szinte törvényszerű, hogy az elkötelezett (pro)feminista férfiak mellett az álfeministák száma is növekedni fog.  A bántalmazásnak és az elnyomásnak sokféle formája létezik, és közülük néhány nehezebben észlelhető, rejtettebb, mint a többi.

A feminista mozgalomnak nagy szüksége van szövetségesekre, a társadalomnak a hagyományos, hegemón maszkulinitás (lásd: Connell) leépítésére, és nem elégedhetünk meg a köztes állapottal, nem fogadhatjuk el a bántalmazás modern formáit. A profeminista férfiak egy fontos és jól leírható társadalmi csoportot alkotnak: többek között workshopokat, kampányokat szervezve, a maszkulinitást kutatva, feminista és női szervezetekkel együttműködve küzdenek a férfiak által elkövetett erőszak ellen. Azt vallják, hogy a férfiaknak felelősséget kell vállalniuk saját szexista viselkedésükért, attitűdjeikért, és a személyes, illetve a társadalmi változáson kell dolgozniuk. A feminizmushoz hasonlóan a profeminizmus is diverz ideológia, bár megfogalmazhatóak olyan alapelvek, amelyek hiányában nem beszélhetünk a nők mozgalmának támogatásáról. Aki férfiként azt vallja, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiak is elnyomott csoportot alkotnak, nem profeminista.  Emellett szem előtt kell tartaniuk azt is, hogy a férfiak nem rendelkeznek a nőkhöz hasonló tapasztalatokkal, ezért nem tudhatják, nem is dönthetik el, mi lenne jó a nőknek.  Ha egy férfi valóban támogatni szeretné a nőket és a feministákat, először hallgassa meg a történeteiket, próbálja meg beleélni magát a helyzetükbe, és ne akarja megmondani, mit csináljanak, ne adjon tanácsokat. Gondolja át, milyen előjogai vannak, és hogyan mondhat le róluk: olvasson, gondolkodjon és gyakorolja az egyenlőségen alapuló viselkedést.

Irodalom

Bancroft, L. (2015) Mi jár a bántalmazó fejében? Az erőszakos és uralkodni vágyó férfi. Háttér, Budapest.

Connell, R.W. (2012) Férfiak. Eltűnő szerepek. Noran Libro Kft., Budapest.

Pease, Allan (1989) Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park Kiadó, Budapest.

 

 

Hozzászólások betöltése