Sokan ismerünk bántalmazó férfiakat, és a nők nagy része élete során legalább egy rövid ideig él bántalmazó kapcsolatban. A bántalmazókról azt szoktuk gondolni, hogy nyíltan agresszívek és erőszakosak – legalábbis amikor kettesben vannak a párjukkal -, irányítani akarnak, konzervatív nézeteket vallanak a nők és férfiak társadalmi szerepéről,  az ezzel kapcsolatos gondolataikat pedig fel is vállalják. Nincs túl sok ismeretük a nemek egyenlőtlen helyzetéről, vagy ha van is, az elnyomásból származó problémákat nem akarják tudomásul venni; szavakban és tettekben erősen jellemző rájuk az ellenséges, illetve a jóindulatú szexizmus. Vannak azonban bántalmazók, akikre ez a leírás nem illik. Lundy Bancroft az erőszakos és uralkodni vágyó férfiakról szóló, 2015-ben magyarul is megjelent könyvében bemutatja saját tipológiáját, ami alapján könnyen be tudjuk azonosítani a különböző bántalmazói magatartás- és gondolkodásmódokat. Az általa jellemzett bántalmazó férfitípusok egyike az „érzékeny lélek” (Mr. Sensitive).

Az „érzékeny lélek” képes nyíltan beszélni saját érzelmi életéről, lelki sérüléseiről; önsegítő könyveket olvas, pszichológushoz jár, és az így megszerzett – gyakran felületes – tudás alkalmazásával szívesen elemezgeti partnerét vagy másokat. Ebben hasznára válnak azok a népszerű könyvek, amelyek segítenek felismerni és tudatosan használni a nonverbális kommunikáció, a testbeszéd alapvető formáit (lásd pl. Pease: Testbeszéd), felismerni a hazugságot, értelmezni és megtanulni a vonzalom, a másikhoz való közeledés gesztusait. Az „érzékeny lélek” a heteroszexuális kapcsolaton belül elért pozícióját arra használja, hogy a nő mindig az ő traumáival foglalkozzon, az ő érzelmi szükségleteit elégítse ki és ő legyen a középpontban – Bancroft szerint a modern bántalmazó számára egyébként is sokkal fontosabb az érzelmi gondoskodás elnyerése, mint a háztartási szolgáltatások -, emellett a klasszikus bántalmazókhoz hasonlóan néha megfélemlítően is viselkedik. Gyakran vallja magát a nők szövetségesének, (pro)feministának, beépül a női mozgalmakba, ahol természetesen szívesen látják, hiszen a legtöbb aktivista örül annak, hogy egyre többen támogatják a nemek egyenlőségét. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az összes férfi bántalmazó, aki foglalkozik az önismereti fejlődésével, beszélni tud az érzelmeiről vagy támogatja a feminizmust. Tudatosnak lenni, foglalkozni a traumáinkkal egyéni és társadalmi szempontból is alapvető fontosságú, csakúgy, mint megkérdőjelezni és lebontani a hagyományos nemi szerepeket. A probléma azzal van, amikor valaki mindezt nem az elnyomás leépítésére, hanem manipulatív módon saját érdekeinek érvényesítésére használja, és rendszeresen ő vagy az általa behozott témák kerülnek a középpontba akár kapcsolaton, akár tágabb közösségen belül.

Az „érzékeny lélek” nemcsak a partnerét és családját bántalmazza, hanem gyakran közösségeken, társadalmi mozgalmakon belül is megpróbál mások felett hatalmat szerezni. Angolul már létezik egy kifejezés azokra a férfiakra, akik feministának nevezik magukat, miközben tetteikben és gondolkodásukban nem az egyenlőségre törekvés jelenik meg: a „faux feminist” (álfeminista) inkább azért szeretne részt venni a nőmozgalomban, hogy folytathassa és hatékonyabban végezhesse a nők bántalmazását. Természetesen nem minden „érzékeny lélek” vallja magát (pro)feministának vagy vállal aktív szerepet mozgalmakban, illetve nem minden álfeminista férfi bántalmazza a partnerét, de valószínűleg nagy az átfedés a két csoport között. Az álfeminista férfiak is egyenlő bérekért küzdenek, támogatják az abortuszhoz való jogot, elismerően beszélnek a nőkről, de szolidaritásuk valójában csak látszólagos: hatalmi pozícióba akarnak kerülni a feminista szerveződéseken belül, megszabni, mit tegyenek a nők, vagy egyszerűen csak így szeretnének több szexuális kapcsolatot létesíteni. Abban különböznek a valódi feministáktól vagy a profeminista  férfiaktól, hogy csak akkor alkalmazzák a feminista elveket, amikor az nekik kényelmes és ameddig nem kell feladniuk a privilégiumaikat. Például a testszégyenítés elsősorban abban az esetben zavarja őket, amikor az a szép nőket érinti, túlsúlyos nőkkel kapcsolatban nem feltétlenül; az abortusz támogatása azért fontos nekik, hogy beleszólhassanak a barátnőjük döntésébe. Nem képesek vagy nem akarják beleélni magukat a nők helyzetébe, és nem értik, hogy léteznek olyan mechanizmusok a patriarchátus rendszerében, amelyeket csak a nők látnak át. Gyakran nem hallgatják meg a nők véleményét, nem kíváncsiak tapasztalataikra, nem törődnek velük, ennek ellenére még az is előfordul, hogy ők vezetnek női mozgalmakat. Azt hangsúlyozzák, hogy a férfiaknak is ugyanolyan rossz patriarchátusban élni, mint a nőknek. Olyan férfiakat is találunk köztük, akik gendertanulmányokat oktatva, pozíciójukat kihasználva találnak szexuális partnereket; vagy néhány feminista könyv elolvasása után feljogosítva érzik magukat arra, hogy ők mondják meg a nőknek, mit jelent elnyomva lenni.

Az érzékeny férfiakkal, a „szelíd maszkulinitással” (lásd: Connell) kapcsolatban már születőben van a feminista szempontú kritika, ami azon alapul, hogy a férfiak felszabadítása – a kiváltságokról való lemondás és a viselkedés, illetve gondolkodás teljes változása nélkül –modernizálja a patriarchátust, ahelyett, hogy alapjaiban megváltoztatná. Magyarországon valószínűleg még marginális jelentőségű a probléma, hiszen az antifeministák és konzervatív gondolkodású emberek aránya sokkal magasabb, mint a feministáké vagy a magukat profeministáknak valló férfiaké. A „klasszikus” bántalmazó magatartás is lényegesen gyakrabban fordulhat elő, mint az „érzékeny lélek”-re jellemző viselkedésmód. Ugyanakkor más ideológiák vonatkozásában rendszeresen találkozhatunk azzal a jelenséggel, amikor valaki elsősorban saját hatalmi céljai érdekében válik egy csoport tagjává, mutat egyetértést a tagok elveivel. Ahogy a feminizmus – legalábbis annak mainstream, erejétől megfosztott változata – egyre inkább népszerűvé válik, szinte törvényszerű, hogy az elkötelezett (pro)feminista férfiak mellett az álfeministák száma is növekedni fog.  A bántalmazásnak és az elnyomásnak sokféle formája létezik, és közülük néhány nehezebben észlelhető, rejtettebb, mint a többi.

A feminista mozgalomnak nagy szüksége van szövetségesekre, a társadalomnak a hagyományos, hegemón maszkulinitás (lásd: Connell) leépítésére, és nem elégedhetünk meg a köztes állapottal, nem fogadhatjuk el a bántalmazás modern formáit. A profeminista férfiak egy fontos és jól leírható társadalmi csoportot alkotnak: többek között workshopokat, kampányokat szervezve, a maszkulinitást kutatva, feminista és női szervezetekkel együttműködve küzdenek a férfiak által elkövetett erőszak ellen. Azt vallják, hogy a férfiaknak felelősséget kell vállalniuk saját szexista viselkedésükért, attitűdjeikért, és a személyes, illetve a társadalmi változáson kell dolgozniuk. A feminizmushoz hasonlóan a profeminizmus is diverz ideológia, bár megfogalmazhatóak olyan alapelvek, amelyek hiányában nem beszélhetünk a nők mozgalmának támogatásáról. Aki férfiként azt vallja, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiak is elnyomott csoportot alkotnak, nem profeminista.  Emellett szem előtt kell tartaniuk azt is, hogy a férfiak nem rendelkeznek a nőkhöz hasonló tapasztalatokkal, ezért nem tudhatják, nem is dönthetik el, mi lenne jó a nőknek.  Ha egy férfi valóban támogatni szeretné a nőket és a feministákat, először hallgassa meg a történeteiket, próbálja meg beleélni magát a helyzetükbe, és ne akarja megmondani, mit csináljanak, ne adjon tanácsokat. Gondolja át, milyen előjogai vannak, és hogyan mondhat le róluk: olvasson, gondolkodjon és gyakorolja az egyenlőségen alapuló viselkedést.

Irodalom

Bancroft, L. (2015) Mi jár a bántalmazó fejében? Az erőszakos és uralkodni vágyó férfi. Háttér, Budapest.

Connell, R.W. (2012) Férfiak. Eltűnő szerepek. Noran Libro Kft., Budapest.

Pease, Allan (1989) Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park Kiadó, Budapest.