„Feminista vagyok, de” avagy elhatárolódás 2.0

5
Küldés Kindle-re

A magukat feministának mondó emberek gyakran keseregnek azon, hogy mások milyen gyakran és gyorsan határolódnak el a feminizmustól, mielőtt valami feminista dolgot mondanának. Rengeteg példáját lehet látni, hallani ennek, pl.: „nem vagyok feminista, de szerintem is ugyanannyit kéne keresnie az azonos pozíciókban dolgozó nőknek és férfiaknak” ; ”nem vagyok feminista, de szerintem is növelni kell a nők részvételét a döntéshozásban”, stb. Bizonyára ismerős a helyzet, és most nem is erről szeretnék írni, hanem egy másfajta elhatárolódásról, ami egyre jobban szúrja a szememet. Nevezetesen, amikor arról írnak emberek, hogy igen, bizony, ők feministák, de nem olyanok ám, mint a csúnya, rossz, gonosz feministák. Nézzük meg, mitől is akarják elhatárolni magukat ezek a feministák.

Általánosságban véve ápolatlanság, különös tekintettel az emberen lévő szőr mennyiségére

Rengetegszer hallom/olvasom emberektől, akik a feminizmust pozitív színben akarják feltüntetni mások előtt, hogy nem kell megijedni, a feministák nem szőröslábúak. Azt hiszem, értem, hogy a ilyenkor a deklarált feministák megpróbálnak egy olyan követ találni, amit együtt fújhatnak a deklarált nem feministákkal. Eközben azonban nem veszik észre, hogy azzal próbálnak szimpátiát kelteni, hogy nőtársaikon gyűlölködnek és elárulják azokat, akik (potenciálisan) náluk komolyabban veszik a nők kinézetére vonatkozó normák elutasítását. Ilyen norma a szép, dús, hosszú, nem ősz hajon; a szép bőrön és sminken, a barbiszerű alakon, a csinos nőies ruhákon (magassarkú cipővel) kívül a szőrtelenség is (a lábon, arcon, hónaljon, nemi szerveknél, karon, gyakorlatilag az egész testen). Teljesen egyén- és helyzetfüggő, hogy ki mennyire akar megfelelni az elvárásoknak, mi az, amit esetleg maga is értékesnek és követendőnek tart, vagy egyszerűen csak megcsinál, és mi az, amit már nem. Sokan például szeretjük vonzónak érezni magunkat, vagy meg kell jelennünk valahol és komolyan vehetőnek akarunk kinézni, ezért hajlamosak vagyunk olyasmit is csinálni magunkkal, aminek nem feltétlenül értünk egyet az ideológiai hátterével (jelesül azzal, hogy a női test nem jó úgy, ahogy van). Ebben a kérdésben a szőr tűnik vízválasztónak: azt nem igazán hallani, hogy feminista vagyok, de ne ijedj meg, mert ez nem azt jelenti, hogy nem hordok magassarkú cipőt, push-up melltartót, vagy nem sminkelem magam; ugyanakkor azoktól, akik nem szőrtelenítenek, rendre el akarunk határolódni. A logika azért hibás, mert a nők teljes szőrtelenségének ideálja ugyanolyan gyökerekre vezethető vissza, mint az összes többi, nőkkel szemben megfogalmazott elvárás; és azok, akik a szőrtelenségre is nemet mondanak, mindössze tovább mennek a többségnél, mondhatni következetesebbek.

Rengetegszer hallani azt is, hogy nem a szőr vagy a szőrtelenség a lényeg, hanem hogy mindenki maga dönthesse el, mit szeretne. Azonban ha tényleg olyan világban szeretnénk élni, ahol minden nő eldöntheti, hogy szőrteleníti-e magát vagy sem, akkor abszurd elhatárolódással büntetni azokat, akik másképp döntenek, mint a többség. Sőt, igazából ha tényleg ilyen jövőt szeretnénk, akkor szükségünk van azokra a nőkre, akik már a jelenben képesek meglépni a nem szőrtelenítést, ezért nem megnehezíteni kellene az életet számunkra, hanem megkönnyíteni.

Arról nem is beszélve, hogy ha besorolunk a feminista-vagyok-de-nem-szőrőslábú táborba, akkor akaratlanul is megerősítjük azt a nagyon káros elképzelést, hogy az embereket a külsejük alapján kell megítélni, és el kell határolódni attól, akinek a mai normák szerint nem elég konszolidált a külseje.

Van barátom (plusz van/volt/lesz gyerekem)

A hírnevüket féltő feministák nagyon gyakran határolódnak el azoktól a nőktől, akiknek nincsen/nem volt/nem lesz férfipartnerük és/vagy gyerekük. Ezt nem feltétlenül jelenti azt, hogy elítélően nyilatkoznak a gyermektelen egyedülállókról (bár ez is előfordul), hanem sokszor mindenféle rossz szándék nélkül kezdik el bizonygatni, hogy nekik (annak ellenére, hogy feministák) van barátjuk, férjük, élettársuk, azaz van olyan férfi az életükben, aki elfogadható szexuális és egyéb partnernek tekinti őket. Hozzáadott értékként természetesen megjelenik a heteróság is. Látszólag ártatlan védekezés ez a gyakran elhangzó vádakra és sértésekre („na, neked biztos nincs pasid…”, „van barátod?!?”) ugyanakkor érdemes vigyázni vele, mert megint csak olyasmikre erősítünk rá, amire nem biztos, hogy akarunk.

Miről is szól ez a fajta elhatárolódás? Arról az ősrégi patriarchális elképzelésről, hogy nőként nem elég vonzónak (nem szőrösnek) és konszolidáltnak lenni, szükségük van egy férfi partnerre, aki puszta létezésével igazolja ezt. Arról, hogy a nő önmagában nem érték, a társadalomnak nem hasznos tagja, produkálnia kell maga köré egy családot, hogy el lehessen ismerni a létének az értelmességét. Ez az elvárás a nőkkel szemben ugyanúgy feminista kritika tárgyát képezi, mint az összes többi, és az előző ponthoz hasonlóan egyéni különbségek figyelhetőek meg abban, hogy a magukat feministának vallók mennyire akarnak megfelelni neki, mennyi értéket látnak benne maguk is, stb. Ha elkezdjük bizonygatni, hogy mi is megfelelünk valamennyire ennek az elvárásnak, nem csak azokat hagyjuk cserben, akik éppen nem szeretnének megfelelni, hanem azok alá adjuk a lovat, akik szerint érvényes szempont a feminizmus megítélésében egy-egy ember családi preferenciája vagy helyzete.

Az összes többi nőkkel kapcsolatos elvárás

Ezek között jellemzően a következők szerepelhetnek:
– én jó feminista vagyok, mert sütök, főzök
– én jó feminista vagyok, mert takarítok/nem egy szemétdombon élek
– én jó feminista vagyok, szívesen otthon maradok a gyerekkel / leszek főállású anya
– én jó feminista vagyok, mert sosem vagyok ellenséges/gyanakvó férfiakkal
– én jó feminista vagyok, mert nőies a külsőm
– én jó feminista vagyok, mert szeretem a férfiakat
– én jó feminista vagyok, mert nem részesítem előnyben a nőtársaságot
– én jó feminista vagyok, mert nem szervezkedem más nőkkel
– én jó feminista vagyok, mert engem előre lehet engedni az ajtóban
– én jó feminista vagyok, mert engem nem zavar, ha a férfiak nem hajtják le a wc-ülőkét
– én jó feminista vagyok, mert a fürdőszobámban sosem láthatsz véres tampont vagy betéteket

Semmi baj nincsen ezekkel az egyéni preferenciákkal, amennyiben egyéni preferenciák maradnak, és nem akarunk belőlük a feminizmust a nem feministák szemében népszerűbbé tevő mézesmadzagokat csinálni; amíg nem használjuk őket arra, hogy közösen rosszat gondolhassunk azokról a nőkről, akik kevesebb elvárásnak felelnek meg, mint mi.

Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy magyarázkodásra késztetnek minket a szokásainkkal, családi állapotunkkal kapcsolatban, akkor mielőtt belefognánk, gondolkodjuk el egy pillanatra, vizsgáljuk meg, hogy az adott kérdésnek valóban releváns szempont-e a nők társadalmi egyenlőségének megítélésében. Érdemes kritikusan szemlélnünk minden olyan próbálkozást, amely a társadalmi problémák és politikai célkitűzések helyett a külsőnket, stílusunkat, beszédmódunkat, vonzóságunkat, szexuális orientációnkat, párkapcsolati státuszunkat, szexuális kielégítettségünket próbálja a figyelem középpontjába helyezni.

Végül, de nem utolsósorban

Abba is érdemes belegondolnunk, hogy van-e egyáltalán értelme annak, hogy minél többen magukra húzzák a feminista címkét, úgy, hogy közben nem igazán lehet tudni, hogy mit is értenek ez alatt. Én legalábbis nem tudok róla, hogy lenne egy feminista kódex, ami alapján meg lehetne határozni, hogy ki tartozik bele a csapatba, és ki nem. Van feminista pornó, feminista Miley Cyrus és Beyonce, és vannak olyan feministák, akik elhatárolódást sürgetnek a szőrös lábaktól. A feminista címke manapság túlságosan körülhatárolhatatlan ahhoz, hogy önmagában, kontextus és egyéb járulékos információk nélkül értelmezhető legyen. Nem ugyanazt jelenti egy One Billion Rising táncon, és nem ugyanazt egy radikális szeparatista közösségben. Éppen ezért a címkék passzolgatása, egymásra és másokra ragasztása helyett sokkal több értelmét látom annak, hogy beszéljünk nőjogi kérdésekről, egyenlőségről az élet különböző területein, célokról, nehézségekről, stratégiákról. Nézzünk meg, hogy miben értünk egyet, miben nem, beszélgessünk, érveljünk. Mert azzal biztosan nem lépünk előre, ha a szőrtelen női lábbakkal teszünk vonzóvá egy emberi jogi mozgalmat mások szemében.

Hozzászólások betöltése