Girl power Disney-módra: Demóna

2
Küldés Kindle-re

A Disney-hercegnőkről tudjuk, hogy nem igazán mutatnak jó példát abban, hogyan váljon egy nő autonómmá és önérvényesítővé: sokan kritizálják is a stúdiót ezért a konzervatív, antifeminista és valótlan reprezentációért. Egy blog például a Disney-motívumok elemzésén keresztül fogalmaz meg társadalomkritikát; Dina Goldstein fotós pedig elképzelt portrék segítségével mutatja be, milyen lenne a hercegnők valódi (boldogtalan) élete a mese befejeződése után.

Csipkerózsika valószínűleg az egyik legpasszívabb klasszikus mesehős és Disney-hercegnő. Szülei az átok miatt mindentől óvják, majd a 16. (a mese másik változata szerint a 15.) születésnapján 100 éves álomba merül, amiből a herceg ébreszti fel, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ebben a feldolgozásban viszont változnak a súlypontok. A történetet a gonosz tündérkirálynő, Demóna szemszögéből látjuk, aki több nagy krízisen is keresztülmegy, és megváltoztatja a hagyományos felállást, illetve a végkifejletet. Kérdés, hogy ez a változás és az oda vezető út reform vagy forradalom? Feminista film-e a Demóna?

Düh és önmegvalósítás

A film egyik központi motívuma a megfosztottság miatt érzett düh, ami bosszúállásra motiválja Demónát, aki így válik tündérből gonosz boszorkánnyá. Lipót, a szerelme levágja Demóna szárnyait, amíg a lány alszik, ezzel súlyos traumát okoz neki, és megfosztja szabadsága, ereje egy részétől. Demóna ezután változik meg: átéli fájdalmát és dühét, majd az utóbbit olyan ember ellen fordítja, aki valójában nem ártott neki. A nőket általában úgy nevelik, hogy nem fejezhetik ki haragjukat, el kell nyomniuk magukban a negatív érzéseket. Pedig van miért dühösnek lenni többek között a gazdasági egyenlőtlenség vagy a nők elleni erőszak miatt. És amíg egy átlagos fiú esetében bátorítják az önérvényesítést, a világ felfedezését, és a szabadság megtapasztalását, addig a lányokat inkább arra tanítják, hogyan őrizzék meg az otthon melegét és találjanak maguknak férjet. A feminista pszichológus, Kolbenschlag szerint rengeteg olyan betegség, tünet fordulhat elő elsősorban a nőknél, ami ennek a hagyományos szocializációnak, a kreativitás elfojtásának a következménye (például a tisztaságmánia, a birtoklási vágy, az álmatlanság vagy a gyakori fejfájás). Ha valakitől elveszik az önmegvalósítás lehetőségét, nagyobb az esélye annak is, hogy depresszióba, passzivitásba süllyed. Demóna nem ezt az utat választja, és ez értelmezhető a hagyományos nemi szerepelvárások meghaladásának. Mer dühös lenni, felvállalja sérelmét, passzivitás helyett cselekszik. De ez csak egy ideig működik, hiszen valójában elszigeteli magát, magányossá válik, és nem tudja uralni a dühét. Mellesleg a filmben Auroráról (Csipkerózsikáról) is kiderül, hogy képes a dühe kifejezésére és az aktivitásra: először, amikor megtudja, hogy hazudtak neki; másodszor pedig amikor fontos szerepet vállal a végső küzdelemben és segít Demónának. Ő a dühével először árt saját magának, később ő is hőssé válik.

A nőknek azért sem könnyű a dühüket kifejezni, mert nagy társadalmi ellenállásba ütköznek. Minket, feministákat pedig kifejezetten gyakran kritizálnak azzal, hogy „túl” dühösek vagyunk, és számon kérik rajtunk a hangnemünket. Feltételezik, hogy ha szépen, higgadtan, kedvesen fogalmaznánk meg a problémáinkat, akkor nem lenne annyira bántó a férfiaknak, és pozitívabban, nyitottabban reagálnának rájuk (ezt az érvelést hívják tone argument-nek). Nem hiszem, hogy ezt a „tanácsot” túl komolyan kellene vennünk, de ezzel együtt igaz, hogy a jó érvelés (ami nem zárja ki az érzelmek felvállalását) nagyon sokat segít a mondanivaló érthetővé tételében. Ugyanakkor a nőket sokan azzal is vádolják, hogy nagyon „gonoszak” tudnak lenni, hisztiznek (főleg amikor menstruálnak). A női gonosz a mesékben és a mitológiában is kedvelt toposz. A jungiánus pszichológus, von Franz pont a Csipkerózsikával, a gonosz keresztanya segítségével demonstrálja, hogy szerinte „tipikus női reakció” a sértettség, a hiúság vagy neheztelés, hiszen a nők törvényes eszközök helyett gonoszkodással reagálnak az őket ért sérelmekre. Az ő értelmezésében az, hogy egy nő így viselkedik, „férfias torzulás”, és az „animusmegszállottságot” bizonyítja. Emellett a nőkről sokakban az a kép él, hogy verbálisan bántalmazzák a párjukat, manipulatívak, érzelmi zsarolók (míg a valóságban a fizikai bántalmazással, amit a párkapcsolatok 95%-ában férfi követ el nő ellen, együtt jár a szóbeli és pszichés erőszak; a fizikai és lelki bántalmazás pedig nem állítható szembe egymással). Vagyis az, hogy Demóna kifejezi a dühét, egyszerre értelmezhető felszabadító, a hagyományos nőiességet elutasító aktusként, és a dühöngő, irracionális nő sztereotípiáját megerősítő szuggesztív képként.

Hagyományos nőiség, szépség, jóság

Nagy probléma a filmmel, hogy a szépségipar elvárásait egyáltalán nem sikerül megkérdőjeleznie. Aurora és Demóna is nagyon szép, egyikük sem átlagos nő, a sminkjük mindig tökéletes. A női szuperhősöknek különösen szépnek, szexinek kell lenniük a képregényekben és a filmvásznon is, így szolgálják ki a férfiak igényeit, és azt üzenik, hogy nőként nem elég, ha erős, bátor vagy, kötelező szépnek is lenned. (Rengeteg lista kering a legszexisebb női szuperhősökről, pl. ez.) Egyetlen szuperhőst sikerült találnom, aki nem nevezhető dekoratívnak, a neve She-Thing; de ő inkább szörny, mint ember. A történet szerint korábbi énjét megerőszakolták, ami miatt férfigyűlölő lett, majd miután csatlakozott a Fantastic Four-hoz, kozmikus sugárzás hatására alakult át a teste. Vagyis gyakorlatilag nem léteznek olyan női mesehősök, akik átlagos, vagy akár nem túl előnyös külsejűek lennének. Ahogy a Demónából kiderül, ez a szabály nemcsak a pozitív szereplőkre, hanem a gonoszokra is igaz, különösen a Disney világában.

A hagyományos női szerepfelfogástól egy másik fontos szempontból sem képes elszakadni a film. Aurora „igazi nő”: szinte állandóan mosolyog, mindenkihez szeretettel közelít, elfogadó, keresi a kapcsolatokat. Tegyük hozzá, naiv és kicsit butuska is. Nehéz megmondani, hogy Demóna ezért szereti meg őt és bánja meg tettét, vagy egyébként is megváltozott volna. Ha az előbbi igaz, akkor a film azt üzeni, hogy jókislányként viselkedve a végén elnyerjük a boldogságot, a gonosz nő dühét pedig nem kell komolyan venni. Ha az utóbbi, akkor Demóna személyiségváltozása igazi felnőtt, belátáson alapuló döntés. A szárnya levágásáig Demóna is „nőies” a szó hagyományos értelmében (mindenkinek segít, szeretetteljesen viselkedik) amellett, hogy ő vezeti a birodalmat.

Mindkét nő életében megjelenik a férfi, a szerelem, és az elején úgy tűnik, hogy a női szocializációra jellemző „másikközpontúság” (Kolbenschlag), a férfitól való függés fogja meghatározni az életüket. De Demóna gyorsan csalódik, és az átok megtörése után képes arra, hogy dühét arra az emberre irányítsa, akit illet, és le is győzi őt. Aurora hercege, Fülöp kicsit szerencsétlen, inkompetens: nem is tudja elvégezni a neki szánt feladatot. A film egyik legmeglepőbb fordulata, hogy a lányt Demóna (homlok)csókja ébreszti fel. A két nő kapcsolata itt már sokkal fontosabb, mint bármelyik másik kapcsolat a filmben. A végén mégis megjelenik a herceg, amikor már mindenki lemondott róla, és nyitva hagyja a befejezést. Hollywood nem mer felvállalni egy olyan mesét, amiben akár csak felmerül annak a lehetősége, hogy egy fiatal hősnő (egy időre) heteroszexuális párkapcsolat nélkül is boldog lehet. Így a befejezés is ambivalens női jogi szempontból.

Összességében

A Demóna a sok cukiság, a megszokott Disney-elemek ellenére is élvezhető, nagyon látványos film. A fent elemzett problémák ellenére sem mondanám, hogy antifeminista, de kifejezetten feministának sem nevezném, főleg a szépségkultusznak való behódolás, és Aurora nem túl összetett személyisége miatt. Mindenesetre sokkal jobban sikerült, mint a hagyományos Csipkerózsika-történetek.

Az optimista olvasat szerint a mainstream filmstúdiók is kezdenek rájönni a nemek egyenlőségének fontosságára és a hagyományos szerepek tarthatatlanságára, ezért egyre több olyan filmet fognak készíteni, amelyekben a hercegnőknek nem a herceg hozza el a boldogságot. A pesszimista olvasat szerint pedig ez csak egy gesztus a kritikusoknak, marketingfogás, üzletpolitika, aminek a célja még több potenciális néző elérése, és a stúdió később visszatér a régi, jól bevált forgatókönyvekhez. Tartok tőle, hogy inkább az utóbbi áll közelebb a valósághoz.

Demóna (Maleficent)

amerikai fantasy, 97 perc, 2014

Rendező: Robert Stromberg

Irodalom:

Kolbenschlag, Madonna (1999) Búcsúcsók Csipkerózsikának. Csokonai Kiadó, Budapest.

Von Franz, Marie-Louise (1992) Női mesealakok. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Hozzászólások betöltése