Intézményesített zaklatás

0
Küldés Kindle-re

Mi van akkor, ha a bíróság kötelez arra, hogy a zaklatóddal rendszeresen találkozz? Azzal az emberrel, aki bármit megtesz, csak hogy neked rossz legyen. Azzal az emberrel, aki többször megvert, megalázott, meglopott, tönkretett, folyamatosan fenyeget és veszélyben vagy a közelében. Mert ő a gyerekeid apja. Neki jogai vannak.  Neked nincs jogod a nyugodt, biztonságos életre. És a gyerekeidnek sem.

A magyar jogrendszer a gyakorlatban még mindig nem ismeri a bántalmazó fogalmát. Még mindig az az idealisztikus kép van a fejekben, hogy jó, már nem tetszenek szeretni egymást, de ne tessék annyit veszekedni, tessék szépen megegyezni. Ez sokaknál valóban működik is, két egyenrangú fél között, aminek a lényege, hogy  tiszteletben tartjuk egymás kéréseit, határait, magánéletét, és a gyerekek érdekeit szem előtt tartva megegyezünk, úgy hogy a végeredmény mindkét fél számára elfogadható. De hogyan egyezzünk meg egy olyan emberrel, aki rosszat akar nekünk? Hogyan tartja tiszteletben a kéréseimet az, aki nem tisztel? Hát akkor tessenek szépen igénybe venni a mediálást. Két értelmes felnőtt csak tud kommunikálni, majd mi segítünk, nem kell annyit pereskedni. A mediálás pedig újabb alkalom a zaklatásra, nagy része fenyegetés, megfélemlítés, erőszakoskodás, amit a mediátor nem akadályoz meg, mert nem ismeri azt az alapszabályt, hogy a mediáció csak és kizárólag egyenlő felek között működik. Alá-fölé rendeltség esetén, aki alul volt, az alul is marad. Talán nem is látja át ezt a helyzetet. Szinte megmosolyogtató, ahogy a mediátor próbálja az érdekeidet  közvetíteni a bántalmazód felé, hogy vegye figyelembe, mert nem tudja, hogy neki nem számítasz. Ő nem azért jött, hogy kompromisszumot kössön, hanem hogy rád kényszerítse az akaratát, és azt reméli, hogy ebben majd segít neki a mediátor. És végül így is lesz. Ha már ott vagytok, mégiscsak el kellene jutni valami megegyezésig, és a mediátor ösztönösen enged az erőszaknak, és elindul  a gyengébb ellenállás felé. Végeredmény: a megfélemlített féltől kicsikarnak valamit, amit nem akart: legalább maga engedjen már, ha  a másik nem, és a zaklató vérszemet kap, hiszen még segítették is célja elérésében.

Aztán rendszeresen ott vagytok a gyámhatóság előtt, mert hogy, hogy nem, a legegyszerűbb kérdésekben sem lehet apával megegyezni, vagy éppen folyamatosan feljelent valami képtelen történettel – ami egyébként elég tipikus: gyerekbántalmazás, éheztetés, elhanyagolás. A tárgyalásokon újra és újra  találkoznod kell vele, és órákon át hallgatnod, ahogy rágalmaz. Aztán a gyámhatóság egy idő után kezdi unni a dolgot, mert annyit kell írni, és minek járnak állandóan ide. Ha meg olyan határozatot hoz, ami nem apának kedvez, az apa még őket is megtámadja. Akkor végképp elegük lesz, és fenyegetnek TITEKET (mintha még lenne olyan), hogy kiemelik a „családból” a gyerekeket, ha ezt így folytatJÁK. Folytatják? Kik folytatnak és pontosan mit is? Vagy megkérdezik, hogy meddig akarJÁK még ezt csinálni. Mit is? Talán ugyanazt csináljátok mindketten? Ő üldöz, te menekülsz és segítséget kérsz. Ezt nem csinálhatod? Egymás közt nem vagytok egyenlők, a hatóság szemében viszont máris felemelkedsz a bántalmazó mellé. Mi ez a perpartvar itt, kérem? Nem tesznek különbséget, pedig óriási, égbekiáltó különbség van: az egyik támad, a másik védekezik, ők mégis egyenlőségjelet húznak a kettő közé. Azt sem látják, hogy ez a fenyegetés csak az anya számára fenyegetés, mert a bántalmazónak a gyerek sem számít. Jaj, kérem, nem szabad ilyet mondani. Mégiscsak az apja. Nem. Neki tényleg nem számít. Ha a legnagyobb végső csapást úgy mérheti rád, hogy elveszted a gyerekeidet, mert már csak ezen keresztül tud bántani, akkor ez a cél. És ha így, hogy intézetbe kerülnek, akkor így. Csak veled ne legyenek, mert ez neked fájni fog, és ő azt akarja, hogy fájjon.

Aztán ott van még a kapcsolattartás. Mert a gyerekeknek szüksége van az apjára. Igaz, hogy közben veszélyben vannak nála, mert az apa korábban soha nem gondozta őket, és ha már nem vagy ott boxzsáknak, akkor a gyerekek maradnak, akiken az indulatait levezetheti. Aztán elkezdik rombolni a gyerekek veled való kapcsolatát, gyakran az anyóssal karöltve. De ez kötelező. Benne van a határozatban. Át kell adni kapcsolattartásra. Az átadások napja mindig feszült. Mi van, ha megpróbál bejönni a lakásba? Mi van, ha nem ér rá senki az ismerősök közül, hogy veled legyen? És mi van, ha megint összezavarodva jönnek vissza a gyerekek, mert nem tudják hova tenni, amit ott hallottak? Az ünnepnapok már nem ünnepek többé, mert mindegyiknek a második fele apát illeti, és találkoznotok kell.

Persze a bírósági tárgyalásokon is újra meg újra találkoznod kell vele. A tárgyaláson még úgy-ahogy viselkedik, de utána mindig követ téged, valamit mondania kell, hogy tudd, most épp mitől kell félned. Évekig így megy. Mert elhúzódik, mert akadékoskodik, mert mindenhol fellebbez, és a vagyonból sem akarja odaadni, ami neked járna. Neked semmit sem ad. Azt is mondja a bíró, hogy önöknek kommunikálni kell a gyerekek érdekében, együtt kell működniük. Tájékoztatási kötelezettség van. De miről kommunikálj egy olyan emberrel, aki azt lesi, mibe köthet bele, mit csinálsz rosszul, mivel jelenthet fel legközelebb? És bármit válaszolsz a kérdéseire, nem jó. Vitatkozik, vitatkozik, már azt sem tudja miről, de folyamatosan mondania kell, hogy mindent, mindent rosszul csinálsz. De ez a gyerek érdeke. Állítólag. Igaz a gyerek kéri, hogy ne menj ki, amikor apa jön, mert fél, hogy veszekedés lesz, és összerezzentek, amikor csörög a telefon.

Az ilyen ember nem apa. Az ilyen embert nem érdekli a gyerek, az ilyen ember jobb, ha nincs a gyereke közelében, mert őt is rombolja. A kommunikációja, amit állítólag a gyerekek érdekében hajt végre, soha nem a gyerekekről szól. Téged zaklat, fenyeget, félemlít, bizonytalanít. Veled akar találkozni, feletted akar uralkodni, a gyerek csak eszköz  a kezében, amit bármikor eldob, ha már nem használható.

És te, aki most felülről lenézel rám, és csóválod a fejed, hogy hát minek tetszett szülni egy ilyennek, hiszen mégiscsak együtt élt vele évekig. Ne nézz így rám, ne hibáztass. Mert bármikor előfordulhat, hogy egyszer csak arra ébredsz, te is ilyen helyzetben vagy, és hirtelen nem is tudod, hogyan kerültél bele. Talán már benne is vagy, csak még nem látod, vagy nem vallod be magadnak. Mert arra tanítottak, hogy a lányok elfogadóak, elnézőek, türelmesek, gondoskodók, a fiúk meg igaz, hogy néha durvák és érzéketlenek, de mindenkinek vannak rossz napjai. Azt sem mondhatod ki, hogy a gyerek erőszakból született, mert ugye a házasságon belül nincs erőszak, ezt házastársi kötelességnek hívják. Először fel sem tűnt, hogy elkezdett kis dolgokkal bántani, hogy az önbecsülésedet elveszítsd. Ő csak őszinte veled, hogy folyton a hibáidon lovagol, ez jó neked tulajdonképpen, fejlődsz tőle, és hát otthonról is ismerős, úgyhogy nem gyanakszol. Aztán egy pofon még nem a világ, és meg is bánta. Valahogy a barátaid is elmaradoztak, már csak ő áll melletted. Látod? Ő ott maradt. De miért? Miattad?  A te javadért? Neeem. Ostoba! Csak és kizárólag önmagáért, mert belőled él és belőled táplálkozik. És amikor mégiscsak kicsusszansz a karmai közül, akkor ismered meg az igazi méregfogait. Úgyhogy jól gondold meg, ha szabadulni akarsz. Az igazi harc és az igazi veszély csak most következik. És nem lesz ott senki, aki megvéd.

Hozzászólások betöltése