Menstruáció – még mindig az elnyomás eszköze?

2
Küldés Kindle-re

Amikor 11 és fél évesen először menstruáltam, nem ért váratlanul, de fogalmam sem volt a görcsökről vagy arról, milyen előjelei lehetnek a ciklusnak. Évekig nagyon erős fájdalmaim voltak, az utóbbi időben pedig még azon is stresszeltem, hogy nem fog-e rosszkor, rossz helyen megjönni. Egy idő után úgy gondoltam, hogy nem muszáj belenyugodnom ebbe, ezért elkezdtem célzottan a menstruációról olvasni. A tudás már önmagában is sokat segít abban, hogy máshogy kezeljem a problémákat; de támpontokat is kaptam ahhoz, hogy mivel kell még foglalkoznom.

A szakirodalomból megtudtam, hogy bár a menstruációnak (főleg az első ciklusnak) nagy szerepe van a legtöbb nő életében, a feministák és a pszichológusok is csak az utóbbi időben kezdtek el komolyabban érdeklődni a téma iránt. Még ma is sokkal inkább az egészségügyi, orvosi vonatkozásokra koncentrálunk ahelyett, hogy mondjuk a fájdalmas ciklus lelki okaival is foglalkoznánk. Míg az USA-ban már 1979 óta létezik egy, a menstruációt kutató intézet (Society for Menstrual Cycle Reserach), amelynek célja annak vizsgálata, miként függ össze a ciklus a nők egészségével és jóllétével, nálunk feltűnően kevés szakirodalom foglalkozik komolyan a témával.

Általánosságban még mindig igaz, hogy a ciklus megléte már önmagában is gyakran oka vagy apropója lehet a nők és lányok diszkriminációjának; általában a probléma-központú, medikalizációs szemléletű megközelítés jellemző vele kapcsolatban, illetve az az elvárás, hogy a nőnek a ciklusa alatt „tisztának” és egészségesnek kell maradnia. A menstruációról szóló közbeszédet szinte a jelenkorig a férfiak uralták: ők szabták meg, mit kell tenni a ciklus alatt (nem szabad sportolni, fürdeni, szexuális életet élni), a nők pedig elhitték, hogy nincs hatalmuk a saját testük felett (Fingerson, 2006). Jó esetben csak a görcsök ellen szedünk gyógyszert, de a nőgyógyászok szinte rutinszerűen írnak fel fogamzásgátló szereket a ciklus „rendezésére”, a lelki tünetekkel kapcsolatban pedig azt a tanácsot kaphatjuk, hogy „kerüljük a stresszt”. Az ismeretterjesztő irodalomban az a nézet terjedt el, miszerint a menstruációs panaszok a nőiség elutasításával függnek össze (pl. femina.hu). A problémát ez a típusú elképzelés nagyon leegyszerűsíti, és elsősorban abból indul ki, hogy akkor vagyunk rendben, ha elfogadjuk a hagyományos női szerepet és az ahhoz tartozó viselkedésmódot: az anyaságot, a passzivitást vagy a „befogadó” attitűdöt.

Kérdés, hogy mennyire „létező” és nehezen megoldható probléma akár a menstruációt kísérő erős fájdalom, akár az, hogy a nők emiatt havonta legalább egy napig nem tudják megfelelően végezni a munkájukat. A nemek közti szociális és gazdasági kapcsolatokat kezdettől dominálja a menstruációs politika, ami röviden azt jelenti, hogy a férfiak a menstruációra hivatkozva is gyakran tartják alárendelt szerepben a nőket. Pedig saját testünkre nem tekinthetünk úgy, mint egy ellenségre: valószínűleg nem maga a menstruáció jelent problémát, hanem elsősorban az, amilyennek azt a férfiak beállították. Elsősorban ők mondják, hogy a menstruáció munkaképtelenné tesz minket, ahogy azt is, hogy a menstruáló nő különleges elbánásra szorul (Delaney és mtsai., 1988).

A pszichológusok közül főleg a pszichoanalitikusok foglalkoznak a menstruáció, ezen belül is az első ciklus jelentőségével és a hozzá kapcsolódó lelki folyamatokkal. Mivel ennek traumáját a pácienseiknél írták le, ez valamennyire különbözhet a „normál” női tapasztalattól; és inkább a negatívumok, a fájdalmas élmények kerülnek előtérbe. A görcsöket és a negatív érzelmeket általában a péniszirigységgel, kasztrációs szorongással, női mazochizmussal és más pszichés rendellenességekkel hozzák összefüggésbe. Az egyik első ilyen témájú analitikus írás Chadwick-től származik (1932, idézi: Delaney és mtsai, 1988), aki szerint a serdülő lány szégyelli a vérzést és fél a sérüléstől, de a vér látványa másfajta félelmeket (kasztrációs és szeparációs szorongás, félelem a vámpíroktól) is felszínre juttat. Deutsch (1944, idézi: Delaney és mtsai, 1988) az első menstruációt olyan időszaknak látja, amikor előtörnek a nő elfojtott érzelmei. Emellett a serdülő lány az első menstruációval fogadja el társadalmilag alárendelt szerepét, női szexualitását. A vér Deutsch olvasatában is negatív jelentésű szimbólum: emlékeztet a kasztrációra, emellett a gyerekszülés lehetőségének elvesztését is jelképezi. Melanie Klein (1918, idézi: Delaney és mtsai, 1988) elméletében a serdülő a vért a vizelettel és az ürülékkel hozza tudattalanul összefüggésbe. Ő is úgy látja, hogy a menstruáció a gyerek elvesztését, illetve a pénisztől való megfosztottságot is jelképezi. A többek között a nőiességet kutató analitikus, Lukács Dénes (2004) szerint a serdülő lányban azért okozhat szorongást ez a folyamat, illetve saját testének megváltozása, mert tudatosul benne, hogy már nem gyerek, és nem elégülhet ki olyan könnyen a gyerekkorból hozott szimbiotikus vágya és sóvárgása. A menstruáció regresszióra hajlamosíthatja, ugyanakkor pozitív szerveződést is beindít, hiszen csökken a testképpel kapcsolatos bizonytalanság, tudatosul a nőiesség. A regresszió, mint a menstruációt kísérő jelenség Nancy Friday (1977) elméletében is központi szerepet kap, szerinte a vérzés a görcsökkel együtt életünknek azt a korszakát hozza vissza néhány napra, amikor nem tudtuk kontrollálni a testünket.

A legtöbb analitikus elsősorban az anya szerepét emeli ki azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak a lányok saját menstruációjukhoz. Chadwick (1932, idézi: Delaney és mtsai, 1988) szerint sok lány az anyján látja, hogy a menstruáció fájdalmakkal, kényelmetlenséggel jár, és ennek a mintának nagy szerepe van abban, ahogy majd ő éli meg saját ciklusát. Az anyák gyakran haragszanak menstruáló lányukra, mert ez saját öregedésük közeledésére, a menopauzára hívja fel a figyelmüket. A feminista Nancy Friday (1977) szintén azt vallja, hogy sok anya nem akarja elfogadni, hogy a lánya menstruál, féltékeny rá, mert ezzel „szexuálissá”, „vetélytárssá” válik, illetve saját öregedésével is szembesíti őt. Deutsch (1944, idézi: Delaney és mtsai, 1988) úgy gondolja, hogy az anya „tisztátlansága” és rossz szaga akár undort is kiválthat a lányból. Horney (1967, idézi: Delaney és mtsai, 1988) szerint a lány anyja vérzését a sérülékenységgel azonosíthatja, és megijed attól, hogy a szexuális élet okozza ezt a sérülést; emiatt saját magát is sérülékenynek fogja látni. Thompson (1964, idézi: Delaney és mtsai, 1988) pedig úgy látja, hogy a lány az anya saját menstruációjával kapcsolatos aggodalmait tanulja el, ami főleg akkor káros, ha még a terhességtől való félelem is beleszövődik.

Biztos, hogy az anyai minta nagy hatással van a lányra, és ha a menstruációt a családban tabuként kezelik, könnyebben társulnak hozzá negatív attitűdök. De nem elég csak az anya szerepével foglalkozni, hiszen a többi családtag (elsősorban az apa), a tágabb társadalmi környezet, a tudomány és a média is felelős azért, ahogy ma a témát kezeljük. Stoltzman (1986, idézi: Delaney és mtsai, 1988) serdülő lányokkal végzett vizsgálatában például azt találta, hogy több negatív érzésük és tünetük volt a menstruációval kapcsolatban, mint az anyjuknak, mivel elsősorban a médiában közvetített üzenetek hatottak rájuk. Delaney és munkatársai (1988) pedig úgy gondolják, hogy az anya szerepét tágabb kontextusban kell vizsgálni, hiszen ő is a patriarchális társadalom áldozata, ahol szexuális, gyerekszülő, „kasztrált” lényként kezelik.

Emellett szerencsére már vannak, akik szakítani próbálnak a medikalizációs szemlélettel és nem hagyják, hogy továbbra is a férfiak határozzák meg, hogyan kell éreznünk magunkat és mit kell tennünk a ciklus alatt. Ahhoz, hogy a nők saját menstruációjukhoz pozitívabban tudjanak viszonyulni, fontos lenne a családon belüli tabuk ledöntése. Ezzel nemcsak a görcsöket lehetne megelőzni, elviselhetőbbé tenni, hanem a nők önbizalma is erősödne. Az első menstruációt akár meg is lehetne ünnepelni, persze olyan módon, hogy az a lányoknak ne legyen kínos (Owen, 1998, idézi: Fingerson: 2006). Delaney és munkatársai (1988) felhívják a figyelmet arra, hogy a menstruáció előtt pár nappal sok nő nagyon kreatívvá és energikussá válik, de ezzel kapcsolatban (és általában a kapcsolódó testi- lelki változások pozitív hozadékaival összefüggésben) még nincsenek kutatások. Fingerson (2006) szerint a menstruáció sok lányt megtanít arra, hogyan kezelje a fájdalmakat, hogyan vállaljon felelősséget saját testéért, és a legújabb generációnál már megfigyelhető egyfajta sisterhood, ami az egymásnak elmesélt történeteken keresztül valósul meg és erősödik. De ezek a jelenségek viszonylag elszigeteltek, illetve nálunk valószínűleg még nem is léteznek. Amíg keveset tudunk a nők egyedi tapasztalatairól és azokról az általánosan megfigyelhető jelenségekről, amelyek akár új erőforrást is jelenthetnek, nehéz ezt a kreatív energiát önmegvalósító tevékenységekbe fektetni. Tehát elsősorban nem arra kellene koncentrálni, hogyan kényeztessük magunkat nőies ruhákkal, szép zene hallgatásával vagy körmeink szépítésével (és nem elég, ha csak a ciklus idején foglalkozunk a lelki életünkkel), hanem arra is, hogyan vegyük vissza a férfiaktól a testünk feletti irányítást.

Felhasznált irodalom:

Delaney, Janice, Lupton, Mary Jane, Toth, Emily (1988) The Curse: A cultural history of menstruation. University of Illinois Press, Champaign.

Fingerson, Laura (2006) Girls in power. State University of New York Press, Albany.

Friday, Nancy (1977) My mother/my self. The daughter’s search for identity. Dell Publishing Co., INC., New York.

Lukács, Dénes (2004) Nőiség, szexualitás, freudizmus. Pszichoanalitikus tanulmányok. Animula Kiadó, Budapest.

Hozzászólások betöltése