Retusált testkép

0
Küldés Kindle-re

A női magazinok, honlapok, videómegosztók és facebook-os oldalak tele vannak arra vonatkozó tippekkel, hogyan nézzünk ki jól fotókon. (Ezekre az egyszerű keresőszavakra egyébként a Google százezres találatszámot ad, angolul ugyanez másfélmilliót, a youtube-on pedig több mint tízmilliót.)

Összeszedtem párat a legnépszerűbb tippek közül, hátha más is kíváncsi, mit kell tenni ahhoz, hogy “csodálatosan nézzünk ki a rólunk készült képeken”.

1. Smink.
Feltétlenül használj sminket, hogy elfedd az apróbb hibákat és hangsúlyozd azt, ami szükséges. Bármilyen sminket. Sokat. De ne túl sokat! Nézz ki természetesen.

2. Beállítás.
A lehető legelőnyösebb pozíciót kell megtalálnod, ehhez haladj testrészről testrészre. Tükör előtt érdemes gyakorolni. Például: Mosolyogj, dönts kissé oldalra a fejed, a vállad húzd hátra, a mellkasod domborítsd, majd helyezd a testsúlyod az egyik oldalra, és told ki a csípődet. Persze itt is a korábbi szabály érvényesül: csak minél természetesebben.

3. Képszerkesztés.
Használj képszerkesztőt, hogy tökéletesítsd a végeredményt. Távolítsd el tehát a ráncokat, erős vonalakat, árnyékokat, túlzott fényességet az arcodról. Mindenképp használd szakszerűen a programot, és lehetőleg titokban. Fő a természetesség!

Szóval bármit is teszel, ha jól akarsz kinézni egy fotón, ne merd összezavarni a kamerát a te konkrét, emberi, egyedi megjelenéseddel. Hiszen akkor megsértenéd a szépséggel kapcsolatos széleskörű társadalmi elvárásokat! A jelenlegi, közösségi oldalak és fotómegosztások által meghatározott médiakultúrában senki sem akarja azt a bőrhibás, rossz tartású, nem elég vékony személyt látni, aki vagy. Azt akarják, hogy álcázz, takarj el, és korrigálj. Torzítsd el a létező, fizikai valódat. Retusálj! (És közben mosolyogj, az ég szerelmére!)

Mi, feministák, ha rábukkanunk hasonló tanácsokkal tűzdelt cikkekre, videókra, általában csak bosszankodunk, talán élcelődünk kicsit, de többnyire megmosolyogjuk az ilyesmit. Mert megszoktuk már. És mert valójában azt gondoljuk, hogy ezeket igazából senki sem veszi komolyan.

Ajánlok valamit: legközelebb, amikor bejelentkezel pl. a Facebook-ra, nézd meg jól a hírfolyamodban a profilképeket. Különösen a tizenévesekét, vagy akár úgy 25 éves korig bezárólag. Biztosan neked is fel fog tűnni a pózolás.

(Az obligát oldalra fordulás, amitől soványabbnak tűnnek a képeken. A behúzott hasak, amiken így nem látszik egyetlen fodor vagy hurka sem. A kitolt fenekek, felpolcolt mellek, csípőre helyezett, ügyesen takaró kezek, a tökéletesen felvitt smink, és a begyakorolt arckifejezések. Álmodozó. Cuki. Pimasz. Szexi.)

A bonyolult, professzionális, és korábban kizárólag a divatipar által használt kereskedelmi trükkök mára ott vannak szinte minden internethasználó fiatal eszköztárában. De nem érdemes azt gondolni, hogy ez pusztán szórakoztató időtöltés lenne számukra. Valójában a fotózáshoz szükséges szakértelem, a felkészülés, a smink, a beállítás és a képszerkesztés, ami egykor a modellek és a divatszakmában dolgozók munkája és privilégiuma volt, nos, ennek elsajátítása jelenleg társadalmi elvárás a facebook-generáció tagjai felé. Ráadásul a közzöségimédia-technológiáknak köszönhetően a mostani kamaszoknak és fiatal felnőtteknek alig van lehetőségük magukban feldolgozni azokat az érzéseket, meredek változásokat, amik életük ezen szakaszában intenzíven jelen vannak. Instagram. Tumblr. Twitter. Facebook. Pinterest. Szinte soha sincsenek igazán külön a társaiktól.

Valójában állandó reflektorfényben élnek a státuszfrissítések, tweet-ek, fotómegosztások által, és az ismerőseik élete is (a sokszor nagyra tartott véleményük, mintaként szolgáló megjelenésük) csak egyetlen kattintásra van tőlük. Ők azok, akik a legkevésbé sem csak fogyasztói a médiának – aktívan készítenek tartalmakat: becslések szerint összesen 200-300 millió képet naponta. Minden alkalommal, amikor egy fiatal elmegy valahová a barátaival, nagy részüknek (ha nem mindegyiküknek) a kezében ott van legalább egy olyan eszköz, amivel bármelyik pillanatban képesek fotót készíteni és azt megosztani többszáz emberrel. És mivel a tizenévesek az életkori sajátosságok miatt alapvetően is elég sokat aggódnak a megjelenésük miatt (a mindent átható médiajelenlét csak súlyosbítja a dolgot), ez együtt tökéletes környezetet teremt a szépség, a súly, és a tökéletesség iránti megszállottsághoz (aminek a felszámolásán a feministák és testképpel foglalkozó szakemberek egyébként évtizedek óta dolgoznak).

Eközben a tizen-, huszonéves korosztály nagy része rutinszerűen foglalkozik azzal, hogy változtasson fizikai valóján virtuálisan (képszerkesztés) és ténylegesen (pl.: smink, beállítás) a közösségi médiában megjelenő, lehető legjobb reprezentációja érdekében. Természetesen a probléma nem az (vagy nem önmagában az), hogy fotókat manipulálunk. A probléma az, ha valaki elkezdi az alapján definiálni és értékelni magát, hogy hogyan néz ki a fotókon. Gondolom nem hat a meglepetés erejével, ha leírom, hogy a fiatal nők például túlnyomó többségben arra használják a pózolást és a képszerkesztőket hogy vékonyabbnak látsszanak. Fordulnak, hajolnak, hajlítanak és csücsörítenek, kizárólag a testük szexualizált részeit hangsúlyozva (ajkak, mell, fenék), a többit pedig gondosan elrejtik, gyakorlatilag magukra rajzolva ezzel a Tárgyiasítás Térképét.

Talán elhangzott pár szó arról az osztálytermekben vagy a családi asztalnál – köszönhetően a több évtizedes társadalmi aktivizmusnak és médiaműveltség kampányoknak -, hogy hogyan kell felelősségteljesen és kritikusan kezelni a kereskedelmi médiát. Sőt, talán az is, hogy a modell és celebfotók nem valósak, meg hogy a reklám arra szolgál, hogy eladja a terméket, és ennek érdekében nem feltétlenül mond igazat. És hogy a valódi embereknek vannak hibái.

És azt elmondjuk a fiataloknak, hogy ugyanez igaz a közösségi médiára is?

Vajon azt említjük-e nekik, hogyha pusztán a legjobbnak tartott képeket és legnagyobb élményeket posztolják egymásnak a facebook-on (és miért tennének másként?), akkor az körülbelül olyan pontos képet fog adni az életükről, mintha a Gossip Girl-ből próbálnánk rekonstruálni az átlag tinédzserek hétköznapjait?

És azt is megemlítjük, hogy a “lájkok” és “barátok” száma nem adhat pontos képet a társadalmi életünk és szociális tapasztalataink minőségéről?

Jó lenne arról is beszélni, hogy minél többet összpontosítunk kizárólagosan a testünk megjelenésére, annál kevésbé összpontosítunk arra, hogy hogyan érezzük magunkat a testünkben. Minél inkább szeretnénk az életünket a lehető legérdekesebbnek, eseménytelinek reprezentálni, annál kevésbé éljük fókuszáltan a mindennapjainkat.

A közösségi média trendjei ugyanolyan gyorsan változnak, mint maga a technológia, így meg kéne győződni arról, hogy a párbeszéd a tizenévesekkel testképről és önbecsülésről (párbeszéd – ami magában foglalja, hogy meghallgatjuk őket!) képes felvenni ezt ritmust.
Mivel az F-generáció tagjai lesznek a következő szülők, vezetők, aktivisták és gondolkodók akik megváltoztatják a világot, szükség van rájuk, hogy teljes mértékben jelen legyenek benne – így tudják majd azonosítani a társadalmi problémákat, és így lesznek képesek megharcolni velük.

Hozzászólások betöltése