Szerelmi horoszkóp helyett: Hogyan segít a kötődéselmélet a kapcsolatok működésének megértésében?

0
Küldés Kindle-re

Kevés olyan ember van, akit nem foglalkoztat a sikeres párkeresés és a jól működő kapcsolatok titka. Vannak, akik a horoszkópjuk alapján találgatják, kivel illenek össze, mások önsegítő könyveket olvasnak. Ebben a cikkben a megszokottól kicsit talán eltérő nézőpontból és kontextusban járom körül ezeket a témákat: a felnőttkori kötődési stílusokkal, és ezek gender-vonatkozásával összefüggésben. Egyre jobban kirajzolódik ugyanis, hogy nem misztikus és megmagyarázhatatlan jelenségeknek, a „kémiának” köszönhető, kivel jövünk össze és kivel maradunk együtt, hanem gyerekkorunkban kialakult sémáink, ezen belül a számunkra fontos emberekhez való kötődésről kialakított mintáink játszanak fontos szerepet kapcsolatainkban.

A kötődéselmélet kidolgozása egy Bowlby nevű angol pszichoanalitikusnak köszönhető, aki első jelentős tanulmányát 1951-ben publikálta, majd évtizedeken keresztül foglalkozott a kötődés jelentőségével. Kutatásai alapján leírta, hogy a gyereknek szüksége van az anyával való meleg, gondoskodó és állandó kapcsolatra. Ő mondta ki először, hogy már gyerekkorban kialakítunk egy belső munkamodellt, ami az anyához való kötődésen, a szülői válaszkészségen alapul, és ez egész életünkben befolyásolhatja azt a módot, ahogy a világot, saját viselkedésünket, illetve mások szándékait észleljük. A következő jelentős lépés Ainsworth és munkatársai ’70-es évekbeli „idegenhelyzet”- vizsgálata volt, aminek segítségével leírták, milyen kötődési stílusa lehet egy kisbabának. Ők a biztonságosan kötődő, a bizonytalan-elkerülő és a bizonytalan-ambivalens/ellenálló típust azonosították, amit Main és Solomon egészítettek ki a dezorganizált típussal. Ezután a Hazan -Shaver szerzőpáros jutott arra a következtetésre a ’80-as évek végén, hogy a párkapcsolatok is értelmezhetőek kötődési folyamatként: a gyerekkorban kialakított mintáinkat követjük. Ők egy nagyon egyszerű, önjellemző kérdőívvel mérték fel, ki tartozik a biztonságos, az elkerülő, és a szorongva kötődő típusba. Ezt a mérőeszközt az egyszerűsége miatt sok kritika érte, ezért azóta inkább különböző skálákat, illetve interjút használnak. Ma a legnépszerűbb Bartholomew és Horowitz elmélete, amely szerint a felnőttek a biztonságos, az elárasztott (preoccupied – a korábbi szorongva kötődő), az elutasító (dismissing – a korábbi elkerülő) és a félelemteli (fearful – a korábbi dezorganizált) kategóriákba sorolhatóak.

Félelemteli kötődési stílussal azok az emberek jellemezhetőek, akiket gyerekkorukban súlyos bántalmazás ért, felnőttként pedig nehezen kötődnek, mivel másokhoz és magukhoz is negatívan viszonyulnak. Ők viszonylag kevesen vannak, a témámba vágó kutatásokba pedig ritkán kerülnek bele; ezért ebben a cikkben nem foglalkozom velük. Az egyszerűség kedvéért, és mivel a kötődésről szóló ismeretterjesztő cikkekben, illetve az engem inspiráló könyvben is a biztonságosan kötődő, a szorongva kötődő és az elkerülő kifejezéseket használják elsősorban, én is így fogok tenni.

A különböző kötődési stílusú emberek eltérnek egymástól abból a szempontból, hogy milyen képük van az intimitásról és a partnerrel való együttlétről, hogyan kezelik a konfliktusokat, milyen attitűdöket vallanak a szexről, milyen mértékben képesek szükségleteik és vágyaik kommunikálására, illetve milyen elvárásokat támasztanak partnerükkel kapcsolatban. Míg a biztonságosan kötődő hatékonyan kommunikál, ki tudja fejezni, amit szeretne, és a másikat is meghallgatja, addig a szorongva kötődő és az elkerülő azt várja, hogy a partner találja ki, mire lenne szüksége, tehát alárendelődően vagy agresszívan viselkedik. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb ember nem sorolható kizárólag az egyik vagy a másik típusba, inkább jellemző jegyekről beszélhetünk, illetve adott kapcsolatban a kötődés más-más aspektusa nyilvánulhat meg.

A biztonságosan kötődő élvezi az intimitást, nem aggódik sokat a kapcsolata miatt, hiszen nem fél az elköteleződéstől és a másiktól való függéstől. Hatékonyan kommunikálja vágyait és szükségleteit a másik felé, kifejezi az érzelmeit, nem játszmázik (például nem próbálja féltékennyé tenni a társát), és párja érzelmeire, szükségleteire is jól reagál. Vagyis megbízhatóan viselkedik, a társával közösen hoz döntéseket, lehet vele beszélni a kapcsolat jelenéről és jövőjéről, a viták során hajlandó tisztázni a félreértéseket és kompromisszumokat kötni. Nem hisz abban, hogy létezik az ideális nő/férfi, a „nagy ő”, hiszen sokféle emberhez tud kötődni. Alapvetően pozitívan értékeli saját magát és a kapcsolatait, autonóm, egyszerre tartja fontosnak a függetlenséget és a kötődést (nem olvad össze teljesen a másikkal, miközben tudja, hogy szüksége van rá); nem aggódik amiatt, hogy el fogják hagyni vagy nem szerethető.

A szorongva kötődőnek nagyon sok intimitásra van szüksége (mindig együtt akar lenni a másikkal), és úgy érzi, soha nem fog annyira közel kerülni partneréhez, amennyire szeretne; illetve fél az elutasítástól, elhagyástól. Másokat pozitívan értékel, saját magát negatívan látja. Energiái jelentős részét fordítja a kapcsolatra, sokszor érzi magát szomorúnak, dühösnek, csalódottnak, és nagyon érzékenyen reagál a partnere hangulat-, illetve viselkedésváltozásaira, félreértelmezi azokat (például ha a másik fáradt és nem akar beszélgetni, azt gondolja, már nem szereti őt). Aggodalmait gyakran féltékenykedéssel, ellenőrizgetéssel (pl. partnere emailjeinek elolvasásával) mutatja ki. Társa érdeklődését játszmákkal próbálja fenntartani (pl. elérhetetlennek vagy elfoglaltnak mutatja magát). Nehezen fejezi ki szükségleteit, igényeit és problémáit, de veszekedést kezdeményez a másikkal, ha az nem találja ki a gondolatait. Amikor nincs kapcsolatban, boldogtalan, hiszen jólléte nagymértékben függ a társától. Hisz abban, hogy létezik egy tökéletes partner.

Az elkerülő annyira fontosnak tartja függetlensége és önállósága fenntartását, hogy ha szeretne is kapcsolatot, rosszul érzi magát a közelségtől. Fizikai és érzelmi távolságot tart partnerétől (pl. külön ágyon alszik; a kapcsolattal összefüggő témákról nem lehet vele beszélni), nagyon hangsúlyozza a határait. Önmagát pozitívan látja, másokkal szemben bizalmatlan, és úgy gondolja, hogy neki nincs szüksége az intimitásra: emiatt nem is aggódik a kapcsolat alakulása vagy az elutasítás miatt. Ambivalens jeleket ad a társának (pl. időnként sűrűn felhívja őt, máskor egyáltalán nem; közös dolgokat tervez, majd úgy viselkedik, mintha nem lenne párként jövőjük), nem tisztázza a szándékait (gondolatolvasást vár el a másiktól). Nagyon érzékenyen reagál mindenre, amit a társa felől kontrollnak érez, és követelőzőnek nevezi őt. A kapcsolatokról alkotott képe nem reális: a szorongva kötődőhöz hasonlóan ő is a tökéletes, ideális párt keresi (egy bizonyos típus tetszik neki, merev elképzelései vannak a potenciális partnerekről), miközben aktuális vagy korábbi társát leértékeli. A vitákat nem tudja kezelni, kilép belőlük, vagy közli, hogy nem akar az adott témáról beszélni.

A kötődési stílusokról olvasva valószínűleg sokaknak jut eszébe, hogy adott reagálási mód tipikusan „férfias” vagy „nőies”. Felmerül tehát a kérdés, hogy léteznek-e jelentős nemi különbségek a kötődés szempontjából. Mivel a hagyományos szocializáció a nőket inkább arra kondicionálja, hogy kapcsolataikon keresztül definiálják magukat, empatikusan viselkedjenek és kimutassák az érzelmeiket, a férfiakat pedig arra, hogy függetlenek, érzelmileg távolságtartóak legyenek, logikusnak tűnik, hogy a szorongva kötődők között több nőt találunk, az elkerülők között pedig több férfit. Egyes pszichoanalitikusok (pl. Chodorow) azt vallják, hogy az anyák akadályozzák lányuk önállósodását, autonóm törekvéseit, mivel kevés kapcsolatuk van más nőkkel, és a gyerekeikben keresik önmagukat; ez könnyen vezethet később a társtól való extrém mértékű függés kialakulásához. Kulturális hagyománya is van annak, hogy az elkerülő kötődést „férfiasnak”, míg a másikhoz való túlzott ragaszkodás, vagyis a szorongva kötődés „nőiesnek” tartjuk. A köztudatban pozitív kép él arról a férfiról, aki magányos farkasként teszi a dolgát, eltemette az érzéseit, képtelen a kötődésre, de mindezek ellenére sok nő vágyik rá és tartja őt szexinek. Számtalan filmben tűnik fel ez a férfitípus (pl. James Bond-sorozat, klasszikus westernfilmek, gengszterfilmek, A szürke ötven árnyalata), aki valójában az elutasító-elkerülő kötődési stílussal jellemezhető. Különös, hogy míg az elkerülő férfiakat, a sztoikus és elutasító viselkedést a filmek vonzónak ábrázolják, addig a szorongva kötődés, a túl sok érzelem kimutatása inkább negatív kontextusban jelenik meg. Az ilyen típusú a filmek ráadásul a negatív aspektus nélkül mutatják be az elkerülő kötődést: nem kerül előtérbe, mennyi frusztrációt okoz a párkapcsolatokban. Ezzel azt a hiedelmet tartják fenn, ami szerint csak egy zavaró személyiségvonásról van szó, ami pusztán a szeretet segítségével megváltoztatható.

Néhány tudományos cikkeket átfutva kiderül, hogy korai kutatások nem találtak nemi különbségeket, de nagy jelentősége van annak, milyen mérőeszközzel vizsgálják a kötődést. Ma már több olyan vizsgálat is hozzáférhető, amely nemek közti eltéréseket mutatott ki. Scharfe és Bartholomew (viszonylag kicsi) mintáján a nők nagyobb arányban bizonyultak szorongva kötődőnek, mint a férfiak, a férfiak között pedig több volt az elkerülő, mint a nők között. Brennan a Hazan-Shaver mérőeszközzel nem talált különbséget a nemek között, a Bartholomew-féle skálát (RQ) használva viszont igen: az ő kutatásában több férfi volt sorolható az elkerülő kategóriába, mint nő, viszont a szorongva kötődők aránya is magasabb volt a férfiak esetében, mint a nőknél. Egy nagyszabású összehasonlító tanulmányban (Schmitt és mtsai) 56 országot térképeztek fel azt vizsgálva, hogy a férfiakra jellemzőbb-e az elkerülés, mint a nőkre; a kötődést itt is az RQ-val mérték. A legtöbb kultúrában kicsi vagy mérsékelt, de statisztikai szempontból jelentős nemek közti különbséget találtak; a férfiak ezek szerint tényleg nagyobb arányban jellemezhetőek az elkerülő kötődési stílussal, mint a nők. Érdekes még a témában Hámori és munkatársai cikke, ők életkor és párkapcsolati tapasztalatok szempontjából reprezentatív magyar mintán elemezték a kérdőív jellemzőit. A férfiak átlaga a nőkhöz képest szignifikánsan alacsonyabb volt a KFÉ (kapcsolat fontossága az én szempontjából)-skálán, és magasabb az ATÖ (ambivalencia, távolítás, önleértékelés)-skálán, mint a nőké. A KFÉ inkább a szorongva kötődőknél magas, ATÖ az elkerülőknél; tehát itt is kirajzolódott a nemek közti különbség.

A fent leírtak alapján az a következtetés vonható le, hogy igazán jól működő, kölcsönös párkapcsolatokat biztonságosan kötődő emberek tudnak kialakítani. De mivel (egyes mérések szerint) az embereknek legalább a fele valamelyik bizonytalan kötődési kategóriába sorolható, és mivel a biztonságosan kötődők között érthető módon kevés az egyedülálló (hiszen ők sokáig benne maradnak egy kapcsolatban, hűségesek), kevés az esélye annak, hogy két biztonságosan kötődő találja meg egymást. Viszonylag gyakori az olyan páros, ahol az egyik fél elkerülő, a másik szorongva kötődő. Ők ebben a kapcsolatban szinte állandó feszültséget élnek át, „érzelmi hullámvasúton” ülnek (pl. amikor a szorongva kötődő több közelségre vágyik, az elkerülő távolodik; az elkerülő hajlamos ambivalens jelzéseket adni, a szorongva kötődő pedig bármit problémaként észlelni). A szorongva kötődőnek segíthet, ha felismeri a kapcsolattal összefüggő igényeit, megtanul hatékonyan kommunikálni, sokféle emberrel hajlandó megismerkedni és az elkerülők helyett a biztonságosan kötődőkkel lép párkapcsolatba (akkor is, ha először unalmasnak tartja őket, a nyugalmat pedig a vonzalom hiányának értelmezi). Az elkerülőnek nehezebb változnia, hiszen jellemzően külső körülményeket hibáztat azért, ha nem talál megfelelő párt, és csak ritkán vállal felelősséget saját igényeiért, érzelmeiért, tetteiért. Ha mégis elindul egy pozitív folyamat, akkor megtanulhatja felismerni és leküzdeni saját eltávolító stratégiáit, találhat egy biztonságos partnert, és figyelhet arra, hogy ne értelmezze félre a másik viselkedését. A népszerű párkeresési tanácsokat érdemes kritikával kezelni. Ha ugyanis valaki elhiszi, hogy a hatékony ismerkedéshez hozzátartozik a játszmázás, és pl. nem mutat érdeklődést a másik felé (rejtélyesen viselkedik, vár néhány napot a telefonálással), akkor nagy eséllyel elijeszti a biztonságosan kötődőket. Általános érvényű megoldás nincs, de mindenki törekedhet arra, hogy változtasson a kötődési stílusán, vagy olyan partnert találjon, aki mellett biztonságban érezheti magát.

A szorongva kötődő vagy elkerülő embereknek a biztonságosan kötődő partner segíthet abban, hogy jobban érezzék magukat a kapcsolatban és módosuljon a kötődési stílusuk. Ez természetesen csak akkor valósul meg, ha hajlandóak változtatni; ugyanez igaz abban az esetben is, amikor két bizonytalanul kötődő ember van együtt. Az egyéni terápia segíthet a gyerekkorból eredő rossz minták felülírásában, a párterápia (pl. az érzelemfókuszú párterápia) pedig abban, hogy a pár tagjai jobban oda tudjanak figyelni egymás kapcsolódási szükségleteire. A hatékony kommunikáció megtanulása nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy biztonságos kötődővé váljunk, és már a párkeresés időszakában el tudjuk dönteni, mit szeretnénk a másiktól (pl. egyértelműen rá lehet kérdezni a másik igényeire, és ha ezek nem egyeztethetőek össze a mieinkkel, tovább lehet lépni). A kapcsolatban felmerülő konfliktusok elkerülésében vagy gyors megoldásában pedig sokat segít, ha foglalkozunk a másik jóllétével, ha mindig az adott problémára koncentrálunk, ha nem általánosítunk egy-egy konfliktusból, és mindig beszélünk az érzéseinkről, igényeinkről. Emellett ha társadalmi szinten és a gyereknevelésben törekszünk arra, hogy a hagyományos nemi szerepelvárások helyett mindkét nemnél az autonómiát és a kötődési szükségleteket egyaránt tiszteletben tartsuk, kevesebb esélye van annak, hogy a fiúk elkerülő kötődésű felnőtté, a lányok pedig szorongva kötődővé váljanak.

A kötődési stílus felmérésére a neten is találhatóak alkalmas tesztek, további információkért pedig érdemes beleolvasgatni az irodalomjegyzékben felsorolt cikkekbe és könyvekbe.

Felhasznált irodalom

Brennan, K. A., Shaver, P. R., Tobey, A. É. (1991) Attachment styles, gender and parental problem drinking. Journal of Social and Personal Relationships, 8., 451-466.

Chodorow, Nancy, J. (2000) A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Hámori, E. és mtsai (2016) A felnőtt kötődés mérése: A Kötődési Stílus Kérdőív (ASQ-H) magyar változata. Alkalmazott Pszichológia, 16(3), 119-144.o. http://ap.elte.hu/wp-content/uploads/2016/11/APA_2016_3_Hamori_etal_modsz.pdf

Levine, A., Heller, R. (2010) Attached. Identify your attachment style and find your perfect match. Rodale, London.

Scharfe, E., Bartholomew, K. (1994) Reliability and stability of adult attachment patterns. Personal Relationships, 1, 23-43.

Schmitt, D. P. és mtsai (2003) Are men universally more dismissing than women? Gender differences in romantic attachment across 62 cultural regions. Personal Relationships, 10, 307-331.

Vankó, T. (2012) Kötődés és korai maladaptív sémák vizsgálata egyes pszichés zavarokban. Doktori (Ph.D.) értekezés. Pécs.

Hozzászólások betöltése