Menstruáció – még mindig az elnyomás eszköze?

2
Küldés Kindle-re

Amikor 11 és fél évesen először menstruáltam, nem ért váratlanul, de fogalmam sem volt a görcsökről vagy arról, milyen előjelei lehetnek a ciklusnak. Évekig nagyon erős fájdalmaim voltak, az utóbbi időben pedig még azon is stresszeltem, hogy nem fog-e rosszkor, rossz helyen megjönni. Egy idő után úgy gondoltam, hogy nem muszáj belenyugodnom ebbe, ezért elkezdtem célzottan a menstruációról olvasni. A tudás már önmagában is sokat segít abban, hogy máshogy kezeljem a problémákat; de támpontokat is kaptam ahhoz, hogy mivel kell még foglalkoznom.

A szakirodalomból megtudtam, hogy bár a menstruációnak (főleg az első ciklusnak) nagy szerepe van a legtöbb nő életében, a feministák és a pszichológusok is csak az utóbbi időben kezdtek el komolyabban érdeklődni a téma iránt. Még ma is sokkal inkább az egészségügyi, orvosi vonatkozásokra koncentrálunk ahelyett, hogy mondjuk a fájdalmas ciklus lelki okaival is foglalkoznánk. Míg az USA-ban már 1979 óta létezik egy, a menstruációt kutató intézet (Society for Menstrual Cycle Reserach), amelynek célja annak vizsgálata, miként függ össze a ciklus a nők egészségével és jóllétével, nálunk feltűnően kevés szakirodalom foglalkozik komolyan a témával.

Általánosságban még mindig igaz, hogy a ciklus megléte már önmagában is gyakran oka vagy apropója lehet a nők és lányok diszkriminációjának; általában a probléma-központú, medikalizációs szemléletű megközelítés jellemző vele kapcsolatban, illetve az az elvárás, hogy a nőnek a ciklusa alatt „tisztának” és egészségesnek kell maradnia. A menstruációról szóló közbeszédet szinte a jelenkorig a férfiak uralták: ők szabták meg, mit kell tenni a ciklus alatt (nem szabad sportolni, fürdeni, szexuális életet élni), a nők pedig elhitték, hogy nincs hatalmuk a saját testük felett (Fingerson, 2006). Jó esetben csak a görcsök ellen szedünk gyógyszert, de a nőgyógyászok szinte rutinszerűen írnak fel fogamzásgátló szereket a ciklus „rendezésére”, a lelki tünetekkel kapcsolatban pedig azt a tanácsot kaphatjuk, hogy „kerüljük a stresszt”. Az ismeretterjesztő irodalomban az a nézet terjedt el, miszerint a menstruációs panaszok a nőiség elutasításával függnek össze (pl. femina.hu). A problémát ez a típusú elképzelés nagyon leegyszerűsíti, és elsősorban abból indul ki, hogy akkor vagyunk rendben, ha elfogadjuk a hagyományos női szerepet és az ahhoz tartozó viselkedésmódot: az anyaságot, a passzivitást vagy a „befogadó” attitűdöt.

Kérdés, hogy mennyire „létező” és nehezen megoldható probléma akár a menstruációt kísérő erős fájdalom, akár az, hogy a nők emiatt havonta legalább egy napig nem tudják megfelelően végezni a munkájukat. A nemek közti szociális és gazdasági kapcsolatokat kezdettől dominálja a menstruációs politika, ami röviden azt jelenti, hogy a férfiak a menstruációra hivatkozva is gyakran tartják alárendelt szerepben a nőket. Pedig saját testünkre nem tekinthetünk úgy, mint egy ellenségre: valószínűleg nem maga a menstruáció jelent problémát, hanem elsősorban az, amilyennek azt a férfiak beállították. Elsősorban ők mondják, hogy a menstruáció munkaképtelenné tesz minket, ahogy azt is, hogy a menstruáló nő különleges elbánásra szorul (Delaney és mtsai., 1988).

A pszichológusok közül főleg a pszichoanalitikusok foglalkoznak a menstruáció, ezen belül is az első ciklus jelentőségével és a hozzá kapcsolódó lelki folyamatokkal. Mivel ennek traumáját a pácienseiknél írták le, ez valamennyire különbözhet a „normál” női tapasztalattól; és inkább a negatívumok, a fájdalmas élmények kerülnek előtérbe. A görcsöket és a negatív érzelmeket általában a péniszirigységgel, kasztrációs szorongással, női mazochizmussal és más pszichés rendellenességekkel hozzák összefüggésbe. Az egyik első ilyen témájú analitikus írás Chadwick-től származik (1932, idézi: Delaney és mtsai, 1988), aki szerint a serdülő lány szégyelli a vérzést és fél a sérüléstől, de a vér látványa másfajta félelmeket (kasztrációs és szeparációs szorongás, félelem a vámpíroktól) is felszínre juttat. Deutsch (1944, idézi: Delaney és mtsai, 1988) az első menstruációt olyan időszaknak látja, amikor előtörnek a nő elfojtott érzelmei. Emellett a serdülő lány az első menstruációval fogadja el társadalmilag alárendelt szerepét, női szexualitását. A vér Deutsch olvasatában is negatív jelentésű szimbólum: emlékeztet a kasztrációra, emellett a gyerekszülés lehetőségének elvesztését is jelképezi. Melanie Klein (1918, idézi: Delaney és mtsai, 1988) elméletében a serdülő a vért a vizelettel és az ürülékkel hozza tudattalanul összefüggésbe. Ő is úgy látja, hogy a menstruáció a gyerek elvesztését, illetve a pénisztől való megfosztottságot is jelképezi. A többek között a nőiességet kutató analitikus, Lukács Dénes (2004) szerint a serdülő lányban azért okozhat szorongást ez a folyamat, illetve saját testének megváltozása, mert tudatosul benne, hogy már nem gyerek, és nem elégülhet ki olyan könnyen a gyerekkorból hozott szimbiotikus vágya és sóvárgása. A menstruáció regresszióra hajlamosíthatja, ugyanakkor pozitív szerveződést is beindít, hiszen csökken a testképpel kapcsolatos bizonytalanság, tudatosul a nőiesség. A regresszió, mint a menstruációt kísérő jelenség Nancy Friday (1977) elméletében is központi szerepet kap, szerinte a vérzés a görcsökkel együtt életünknek azt a korszakát hozza vissza néhány napra, amikor nem tudtuk kontrollálni a testünket.

A legtöbb analitikus elsősorban az anya szerepét emeli ki azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak a lányok saját menstruációjukhoz. Chadwick (1932, idézi: Delaney és mtsai, 1988) szerint sok lány az anyján látja, hogy a menstruáció fájdalmakkal, kényelmetlenséggel jár, és ennek a mintának nagy szerepe van abban, ahogy majd ő éli meg saját ciklusát. Az anyák gyakran haragszanak menstruáló lányukra, mert ez saját öregedésük közeledésére, a menopauzára hívja fel a figyelmüket. A feminista Nancy Friday (1977) szintén azt vallja, hogy sok anya nem akarja elfogadni, hogy a lánya menstruál, féltékeny rá, mert ezzel „szexuálissá”, „vetélytárssá” válik, illetve saját öregedésével is szembesíti őt. Deutsch (1944, idézi: Delaney és mtsai, 1988) úgy gondolja, hogy az anya „tisztátlansága” és rossz szaga akár undort is kiválthat a lányból. Horney (1967, idézi: Delaney és mtsai, 1988) szerint a lány anyja vérzését a sérülékenységgel azonosíthatja, és megijed attól, hogy a szexuális élet okozza ezt a sérülést; emiatt saját magát is sérülékenynek fogja látni. Thompson (1964, idézi: Delaney és mtsai, 1988) pedig úgy látja, hogy a lány az anya saját menstruációjával kapcsolatos aggodalmait tanulja el, ami főleg akkor káros, ha még a terhességtől való félelem is beleszövődik.

Biztos, hogy az anyai minta nagy hatással van a lányra, és ha a menstruációt a családban tabuként kezelik, könnyebben társulnak hozzá negatív attitűdök. De nem elég csak az anya szerepével foglalkozni, hiszen a többi családtag (elsősorban az apa), a tágabb társadalmi környezet, a tudomány és a média is felelős azért, ahogy ma a témát kezeljük. Stoltzman (1986, idézi: Delaney és mtsai, 1988) serdülő lányokkal végzett vizsgálatában például azt találta, hogy több negatív érzésük és tünetük volt a menstruációval kapcsolatban, mint az anyjuknak, mivel elsősorban a médiában közvetített üzenetek hatottak rájuk. Delaney és munkatársai (1988) pedig úgy gondolják, hogy az anya szerepét tágabb kontextusban kell vizsgálni, hiszen ő is a patriarchális társadalom áldozata, ahol szexuális, gyerekszülő, „kasztrált” lényként kezelik.

Emellett szerencsére már vannak, akik szakítani próbálnak a medikalizációs szemlélettel és nem hagyják, hogy továbbra is a férfiak határozzák meg, hogyan kell éreznünk magunkat és mit kell tennünk a ciklus alatt. Ahhoz, hogy a nők saját menstruációjukhoz pozitívabban tudjanak viszonyulni, fontos lenne a családon belüli tabuk ledöntése. Ezzel nemcsak a görcsöket lehetne megelőzni, elviselhetőbbé tenni, hanem a nők önbizalma is erősödne. Az első menstruációt akár meg is lehetne ünnepelni, persze olyan módon, hogy az a lányoknak ne legyen kínos (Owen, 1998, idézi: Fingerson: 2006). Delaney és munkatársai (1988) felhívják a figyelmet arra, hogy a menstruáció előtt pár nappal sok nő nagyon kreatívvá és energikussá válik, de ezzel kapcsolatban (és általában a kapcsolódó testi- lelki változások pozitív hozadékaival összefüggésben) még nincsenek kutatások. Fingerson (2006) szerint a menstruáció sok lányt megtanít arra, hogyan kezelje a fájdalmakat, hogyan vállaljon felelősséget saját testéért, és a legújabb generációnál már megfigyelhető egyfajta sisterhood, ami az egymásnak elmesélt történeteken keresztül valósul meg és erősödik. De ezek a jelenségek viszonylag elszigeteltek, illetve nálunk valószínűleg még nem is léteznek. Amíg keveset tudunk a nők egyedi tapasztalatairól és azokról az általánosan megfigyelhető jelenségekről, amelyek akár új erőforrást is jelenthetnek, nehéz ezt a kreatív energiát önmegvalósító tevékenységekbe fektetni. Tehát elsősorban nem arra kellene koncentrálni, hogyan kényeztessük magunkat nőies ruhákkal, szép zene hallgatásával vagy körmeink szépítésével (és nem elég, ha csak a ciklus idején foglalkozunk a lelki életünkkel), hanem arra is, hogyan vegyük vissza a férfiaktól a testünk feletti irányítást.

Felhasznált irodalom:

Delaney, Janice, Lupton, Mary Jane, Toth, Emily (1988) The Curse: A cultural history of menstruation. University of Illinois Press, Champaign.

Fingerson, Laura (2006) Girls in power. State University of New York Press, Albany.

Friday, Nancy (1977) My mother/my self. The daughter’s search for identity. Dell Publishing Co., INC., New York.

Lukács, Dénes (2004) Nőiség, szexualitás, freudizmus. Pszichoanalitikus tanulmányok. Animula Kiadó, Budapest.

2 hozzászólás

  1. Zsuzsi

    Unokahúgom 11 éves, fejlődik; látszik, hogy nemsokára megjön az első menzesze, akárcsak anyjának, nagynénjének ilyen idősen. De túl kicsi még lélekben ahhoz, amire a biológia figyelmezteti. Nem hiszem, hogy ünnepelni kéne, hogy ezentúl a nők közé tartozik- attól még hogy vérzik, nem nő. Még vagy 6-8 évig gyereklány lesz.
    Ráadásul sajnos tanúja volt, hogy az anyja meg én mit szenvedünk a méhünkkel, én meg az erős vérzéseimmel. Kistesók szülése, kis- és nagyműtétek, stb. Ezek után hiába mondjuk neki, hogy a menzesz az élettel vele jár, a nagylányoknak mind van, tök normális dolog… Nem várja:-((

    Válasz
  2. Orsi

    Szerencsére a munkahelyem elég rugalmas, így simán meg tudom csinálni, hogy ha nagyon szarul vagyok a mensi miatt, akkor itthonról dolgozom. Ha ez valamiért mégsem lehetséges, akkor általában nem titkolom, hogy ez van, nem azért morgok, harapok, sírok és viselkedek furán, mert valami gond lenne a céggel , a kollégákkal stb, hanem mert épp megvan.
    Van, aki nem akar hallani róla, a csajok mindig megértőek, esetleg elmondják, hogy nekik mikor jön majd meg, vagy ilyesmi, de van olyan fiú is, akivel tök normálisan el lehet beszélgetni a dologról.
    Nekem ez tetszik, mert ha azt be lehet mondani, hogy bocs, de olyan másnapos vagyok, hogy alig élek, akkor szerintem ezt is be lehet mondani.
    Én képes vagyok dolgozni mensi alatt, de inkább csak fekvő helyzetben szeretek 🙂

    Válasz

Hozzászólás írása

E-mail címedet nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * jelöli.

A hozzászólásokat moderáljuk. Csak elfogadás után jelennek meg.